Rendhagyó tanítási napot tartottak a Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolájában. Az Összművészeti Baptista Napon a holokauszt áldozataira emlékeztek, ezen belül pedig a roma kultúrát is közelebbről megismerhették a diákok. Varga Ágota filmrendező egy pályázatnak köszönhetően került közelebb a roma holokausztot túlélőkhöz, amelyből két dokumentumfilmet is készített. A Roma holokauszt és a Cigány munkaszolgálatosok 1944-ben című alkotások mutattak először átfogó képet a magyar cigányság helyzetéről az üldöztetés ideje alatt. A filmrendező mindent megtesz annak érdekében, hogy a diákság minél többet megtudjon erről az időszakról, ezért a filmeket rövidített változatban is elkészítette pedagógusok számára, amit most megmutatott a fiataloknak is.
Csámpai Rozi festőművész is ellátogatott az intézménybe. A zenész családból származó hölgy hosszú utat tett meg, míg végül rátalált a festészetre, amiben igazán ki tudott teljesedni. Ezt azonban kevésnek érezte, és úgy gondolta, hogy a művészet iránti szenvedélyét tovább kell adnia. – Számomra teljesen természetes, hogy roma és nem roma gyermekek közösen tanulnak. Sajnos azt látom, hogy a roma kultúra szépségei háttérbe szorulnak, az esetleges rosszakat pedig követendő példának érzik. Azon dolgozom, hogy megmutassam ezeknek a gyerekeknek, hogy a származását senki sem tagadhatja le és büszkén vállalja azt. Ezt pedig egy művészeti nap keretében a színpadon is bebizonyíthatják – mesélte Csámpai Rozi.
Szűk Balázs pedagógus szerint, ezek a programok segítséget nyújtanak a roma gyermekek identitását illetően és a történelmi sebeik gyógyításával kapcsolatban. A tanulók pedig aktívan kiveszik a részüket a műsorokból, erre az alkalomra például egy általuk írt mesével készültek társaiknak.