Erre, a világon minden évben legtöbbek által várt és ünnepelt születésnapra rendhagyóan készülök, amint már azt az idei húsvéttal kapcsolatban is tettem. Mint egy szerető család tagja, és, mint egy – számomra új – közösség pásztora esetében, bizony, ez egyaránt így van. A végéhez közeledő esztendő sokat „elvett”: terveket, álmokat oszlatott szét, utazásokat, találkozásokat tett lehetetlenné; sokak megbetegedéséről, és elvesztéséről nem is szólva. Mégis, számomra és – bízom benne, sokak számára – ebben a veszteségekkel terhelt évben felerősödött az ősi jóslat, miszerint a Messiás elérkeztével VELÜNK AZ ISTEN (Iz 7,14 nyomán Mt 1, 23b).
Annyi minden képes egyének és közösségek életében, értékrendjében, szívében és lelkében megkövetelni magának a fő helyet, a reflektorfényt, ami pedig nem illeti meg azt. Ha a karácsonyra gondolok, és elnézem az ünnep-várás kultúrájának alakulását, sokszor már éppen csak a lényeget nem látom meg benne. De mivel jelen helyzetben sok másra kevésbé, így Rá, azaz Istenre most jobban odahelyeződik a hangsúly, Benne most inkább megragadhatóvá válik a lényeg. A velünk lévő, köztünk élő Istent nem veszíthetjük el – és talán most jobban észre is vesszük a mindennapokban. Az ünnepben! Tőle nem kell egészségügyi távolságot tartanunk, ő a belé vetett hittel, és az iránta való szeretettel „fertőz”. Most szólhat róla az ünnep, és kevésbé arról, amivé tették. Jézusról, aki „örömhírt hozott a szegényeknek, vigasztalást a szomorkodóknak, látást a vakoknak, szabadulást a foglyoknak, a megtörteknek” (vö. Lk 4, 18-19).
Pontosan ezt az ajándékcsomagot kérem, és várom ezen a karácsonyon, a megszületett Üdvözítőtől, és nagy szeretettel mindenkinek ugyanezt kívánom!
Kecskés Attila, plébános
Írta: Kecskés Attila, plébános
Fotó: Albert Péter – archív
