Korábban írtunk arról, hogy több külföldről érkezett embert, feltételezhetően szerb állampolgárokat szállított egy busz a hatvani Május 1. utcába. A lakók ezt rögtön jelentették a rendőrségnek és a közterület-felügyeletnek, a szervek azonnal intézkedtek, és aznap megerősített városőrség portyázott Hatvanban. A szerb munkavállalók elszállásolását intéző cég jelentkezett szerkesztőségünknél, írásban közölték álláspontjukat az ügyről, azonban arra kérték hírportálunkat, hogy a nevüket ne említsük.

– A munkáltató cég több mint 10 éve tartózkodik Magyarországon, és több ország területén is elterjeszkedett. Mindig alapos és tiszta körülmények között alkalmazza a munkavállalóit. 80-90 százalékban magyarok dolgoznak itthon, a többi külföldi munkavállaló több éves bedolgozott, precíz háttérrel rendelkezik. Mivel ezek a cégek mind jó kapcsolatban állnak egymással, így ezeknek a külföldieknek vendégmunkát biztosítanak hazánkban és más országokban, idényjelleggel. Minden ideérkező nem magyar állampolgár teljes és szakszerű ellenőrzéseken esik át a határokon, továbbá a munkáltató cég vállalja a teljes körű felelősséget, és az elszállásolását az ideérkező vendégmunkásoknak – olvasható a közleményben.

– Ezek az emberek több éve dolgoznak a jó kapcsolatot ápolt cégeinknél, és rendkívüli szorgalommal és magatartással rendelkeznek, akik ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg, azok nem kerülnek be a vendégmunkások közé. Érvényes munkaszerződéssel és okmányokkal rendelkeznek, a nagy múltú cég nem kockáztathatja a hírnevét bármiféle komplikációval. A csoportok mellé van állandó csoportvezetőjük és tolmácsuk, akik állandó felügyeletet biztosítanak, mivel nem saját országukban tartózkodnak, így mindenhová szállítják és elkísérik őket. A szálláshelyükön is velük tartózkodnak a nap 24 órájában, olyan, hogy valaki elkóborol, nem fordulhat elő – közölte a cég képviselője.

Nem nevezném meg sem magunkat, sem őket. Mi mint szállásadók, akik jó kapcsolatban állnak ezekkel a cégekkel, szóban megegyeztünk, hogy amint felújításra kerül az ingatlanunk, abban az esetben tudunk biztosítani az alkalmazottaik számára szállást, akik nehezebben tudnak bejárni a munkahelyükre. Nagyobb részt – előreláthatólag 80-90 százalékban – magyar állampolgárok. Mivel sajnos még nem sikerült teljes mértékben annak megfelelően kialakítani minden helyiséget, ezért más szálláshelyeket keresnek a munkavállalóknak addig, amíg mi nem készülünk el teljes mértékben. Hozzátenném, a mi vállalkozásunk sem kezdő cég, több mint 10 éve vagyunk itt, és nem történt eddig semmilyen probléma soha vendéglátásunk során. A múltkori esemény szerint sem adtunk volna szállást az embereknek, mivel nem vagyunk teljesen kész az ingatlan átadásával. A cég vezetői jöttek el hozzánk az éppen aktuális vendégmunkásokkal annak érdekében, hogy megmutassák, milyen terveik vannak a szállásolással kapcsolatban. Ennek a megbeszélésnek sajnos nem értünk a végére, mivel valaki úgy érezte, hogy bizonyára ezek a személyek egy „félig felújított” helyen szeretnének aludni – áll a cég egyik képviselője által írt levélben.

Azt is írják, hogy véleményük szerint egy rosszindulatú ember hozta kellemetlen helyzetbe a szerb munkásokat foglalkoztató és elszállásoló cégeket. Többször hangsúlyozták, hogy csak hivatalos papírokkal rendelkező munkásokat hoznak Magyarországra.

 

A témával kapcsolatos korábbi cikkünket itt olvashatja.

 

Kezdőképünk illusztráció, forrása: google.com