A mezőőrök rendszeresen járják Hatvan külterületeit és ellenőrzik a területeket. Így sokszor szembesülnek azzal, hogy sokan illegálisan tesznek ki szemetet a város határába. Eldobott pelenkák, gumiabroncsok sorakoznak egymás mellett Nagygombos közelében. Ványi András Ferenc mezőőr azt mondja, sokan egész nagy mennyiséggel hoznak ki egyszerre, van, aki utánfutóval hordja ki az építési törmeléket is. Tettenérés során feltartóztatják a szemetelőt, és a rendészeti osztály indítja el ellene az eljárást.
A leggyakrabban az újhatvani temető közelében fordul elő ilyen, de a Nagygombosi út mellett, a laktanya környékén és a Peresi hegyen is rendszeres a szemetelés. A városban pedig gyakori, hogy a szelektív tárolók mellé teszik ki a hulladékot. Ez ugyancsak tilos. Kovács János, a rendészeti osztály megbízott vezetője kiemelte: mindez 5 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ugyanakkor, ha feljelentést von maga után, akkor ez az összeg a duplája is lehet. Kijelentette: a mezőőrök és a közterület-felügyelők fokozott ellenőrzést végeznek a városban és a külterületen, és határozottan fellépnek a szemetelőkkel szemben.
A szemét elhelyezésére többféle megoldás van a városban. Az egész településen él már a szelektív, házhozmenő rendszer, de ezen felül tavaly óta működik a hulladékudvar a Csányi úton lévő telepen. Itt, lakossági leadásról van szó, éppen ezért korlátozzák az ide beadható szemét mennyiségét. – Ezek alapján negyedévente 3 köbméter zöldhulladékot, egy köbméter építési törmeléket és maximum 200 kilogramm lomhulladékot lehet beszállítani. Átveszik a veszélyes hulladékokat is, ezekből évente legfeljebb 100 kilogrammot hozhatnak be, és évente 4 darab gumiabroncsot – tájékoztatott Halmágyi Anett környezetvédelmi ügyintéző.
Átvételkor ellenőrzik a szemetet, hogy a különböző fajtájú és anyagminőségű hulladékok egymással ne keveredjenek, illetve nem szabad szennyezett, például földes fóliát leadni. A hulladékudvar hétfőn, szerdán és pénteken 8-tól 15 óráig, kedden és csütörtökön pedig déltől 18 óráig van nyitva. A hulladékudvarba csak az hozhatja be az otthon összegyűlt szemetét, akinek nincs tartozása a szolgáltató felé. A városban a lomtalanítást június 26-tól tartják, emellett veszélyeshulladék-gyűjtés is lesz, május 27-én.