Kánikula idején sokan látogatnak ki a hatvani strandra. Ahhoz, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak a vendégek számára, a strand munkatársai nagy figyelmet fordítanak a környezet rendben tartására. Ebben idén is van segítségük, több diák vállalt munkát náluk. Lázár Enikő már tavaly is dolgozott a strandon, idén is itt tölti a nyarat, mert nagyon megkedvelte a helyet. – Nagyon szeretem a kollégákat, mindenki barátságos és segítőkész. Nem megterhelőek a feladatok, lábmosót takarítok, sepregetek, visszahordom a napozóágyakat és karszalagot osztok – mondta.

Soltész Bernadett már több éve segíti itt a munkát, most a gyermektáborban kapott feladatokat, rendszerezi a kellékeket, felügyeli a gyerekeket. A diákmunkával több célja van. – Számomra nagyon jó munkatapasztalatot jelent, valamint az is fontos, hogy pénzt gyűjtsek. Ugyanis jövőre érettségizek, tovább akarok tanulni, a nyári munkámból befolyt összeg pedig megfelelő kiegészítés lesz a szüleim számára – fogalmazott.

Szegedi Zoltán, a strand vezetője elmondta, többféle módon alkalmazzák a diákokat, a Hatvani Szolgáltató Kft-n és egy iskolaszövetkezeten keresztül is. – Idén nagyon sok diák jelentkezett hozzánk, mi pedig azért, hogy minél több tanulónak lehetőséget biztosíthassunk, kéthetes beosztásokat szerveztünk. Több feladatot is rájuk bízunk, így többek között kitakarítanak nyitás előtt, virágot locsolnak, összeszedik a gallyakat és a szemetet – részletezte.

A Hatvany Lajos Múzeumban is sok diák vállal munkát. Calo Julianna Liliána elmondta, többféle feladatot is rájuk bíznak. – Gyerekekre vigyázunk, felügyeljük őket a nyári táborokban, fogadjuk a látogatókat a portánál és körbevezetjük őket – mondta.

Az önkormányzat közvetítette ki a diákokat, Jagodics Milán kiemelte, idén is számos gyereknek biztosítanak munkalehetőséget a nyár folyamán. – Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok is belelássanak az önkormányzat és az intézmények munkájába. A Hatvani Járási Hivatalon keresztül pályázati forrásból 21 fő diákmunkást alkalmazunk. Az önkormányzatnál a műszaki irodában és az informatikusok mellett helyeztük el őket, az intézményekben pedig leginkább nyári táborokban segédkeznek – fejtette ki a kabinetfőnök.

Egyéb feladatokat is kapnak a fiatalok. Többek között a Tourinform Irodánál és a Grassalkovich Művelődési Házban is dolgozhatnak a nyár folyamán, emellett vízosztásnál is segítenek kánikula idején.