A Hatvani Galéria emeleti kiállítótermébe belépve harminc év választási plakátjaival találjuk szemben magunkat. Balkézfelől haladva időrendben nézhetjük végig a szóróanyagokat. A rendszerváltás utáni első szabad magyar választások 1990-ben voltak hazánkban, jó látható, hogy van, aki kézzel írta meg a választási anyagát, erre a korra jellemző az útkeresés, újdonság volt még ez, de már itt is szlogenekkel, jelölteket bemutató fotókkal hatottak a választókra. A falakra nézve számtalan ismerős arccal lehet találkozni, olyanokkal is, akik azóta már nem foglalkoznak a politikával, és olyanokkal is, akik azóta is megkerülhetetlen részesei annak. Szinyei András több, mint 30 éve részese ennek a közegnek: volt országgyűlési képviselő, polgármester, jelenleg alpolgármestere a városnak. A megnyitón rávilágított: míg régen saját maguk állították össze ezeket a szóróanyagokat és a család és a barátok segítettek, addig ma már egy teljes kampánycsapat van egy-egy jelölt mögött. Elemzőket, grafikusokat használnak, közvéleményt kutatnak, közösségi médiában is harcolnak.

Az utóbbi 11 év képeit megnézve sokszor találkozhatunk Horváth Richárd fotójával is, hiszen ő 2010-től alpolgármester, majd 2014-től polgármestere Hatvannak. A megnyitón arról beszélt, hogy egy kampány nagyon sok izgalmat és kihívást rejt, a legfájdalmasabb része pedig, amikor a családját bántják. Ugyanakkor nagyon sok szeretet kap a hatvaniaktól, a munka pedig hogy Hatvanért dolgozhat, büszkévé teszi.

Ez már a harmadik alkalom, hogy a galériában összegyűjtik ezeket a választási csataképeket. Mindig úgy időzítik, hogy éppen a tűzszünetben legyen a tárlat, amikor nem érintenek semmilyen kampányt. Tompa Z. Mihály szerint időről-időre jó visszanézni és meglátni azt a fejlődést, ami ebben a műfajban végbement az eltelt évtizedek során.

A teremben egy falat pedig úgy rendeztek be, mintha az egy választáskori hirdetőoszlop lenne: mindenki kiragasztja saját plakátját, szórólapját, először még figyelnek egymásra, de ahogy közeledik a választás napja, úgy borul a rend és már nem törődnek azzal, hogy letakarják a másikat.