A napégés állandó problémaforrás a nyári napsütésen, hiszen aggasztó bőrtüneteket tud okozni, különösen a gyermekek érzékeny bőrén. A kicsik könnyedén leéghetnek a vízparton, strandon, illetve akár a játszótéren is. A 3 évnél fiatalabbakat nem ajánlott hosszabb időre a napra engedni, illetve fontos, hogy kerüljék a közvetlen, égető napsugárzást. Mindezek mellett az idősebb gyerekek esetében nem ajánlott 11 és 15 óra között a napon tartózkodni, ugyanis ilyenkor a legerősebb az UV sugárzás.

Nagy Tamás gyermekorvos elmondta: nyáron rengeteg napégéssel kapcsolatos panasszal érkeznek hozzá a betegek. – Általában a napégés hosszú távú következménye, hogy a bőr elkezd ráncosodni és pigment foltok is megjelenhetnek, továbbá később bőrrák is kialakulhat. A túlzott napozás rövidtávú következményei a bőr megégése, ami a napozást követő 3-6 óra múlva lesz észlelhető. Hólyagosodás és bőrpír, irritáció is jelentkezhet – részletezte Nagy Tamás gyermekorvos.

Hozzátette, hogy kiemelten figyeljünk a megelőzésre és védjük a gyermekek bőrét is napkrémmel, melyet napozás előtt egy félórával ajánlatos felvinni a bőrre, hiszen csak így fejti ki hatását.

Azonban, ha már megtörtént a leégés, a legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy hűtsük a bőr szöveteit, így elkerülhető, hogy hólyagok alakuljanak ki és enyhítik a kellemetlen érzetet is, súlyosabb eseteknél viszont forduljunk orvoshoz.