Ismét esélyegyenlőségi napot tartottak a Nagy Endre Rendezvényteremben. A programra csaknem 170 vendég érkezett, köztük több szakmai érdekeltség és nagyon sok, a témában érintett személy jelent meg. A programon többek között Horváth Márta, a Hatvani Tankerület tankerületi igazgatója és Horváth Richárd polgármester is köszöntőt mondott. A városvezető elmondta: a fogyatékkal élők támogatása, illetve a speciális nevelést igénylő gyermekek segítése a város életében kiemelten fontos, nemcsak a Hatvani Lesznai Anna EGYMI intézmény életében, hanem már az óvodai nevelésben is. – Az érintett családok elképesztően sok küzdelmet élnek át az egyszerű hétköznapokban is, nem beszélve azokról, akik az elszenvedői egy-egy állapotnak. Minden tiszteltem azoké a pedagógusoké, családoké és minden érintetté, akik képesek szüntelen erővel, hittel és kitartással élni a hétköznapokban. A város vezetése minden tekintetben fontosnak tartja, hogy támogassa és segítse ezeket az embereket – részletezte Horváth Richárd, polgármester.

Sölch Gellért stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: a kormány mindent megtesz, hogy a hátrányos helyzetben élők érezzék azt: nincsenek magukra hagyva a problémáikkal. – A rászoruló gyermekek számára a kormány ingyen tankönyvet és ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést biztosít. A magasabb korosztályban a megváltozott munkaképességűek számára a kormány folyamatosan bővíti azokat a lehetőségeket, ahol ők el tudnak helyezkedni és integrálódni tudnak a társadalomba – közölte Sölch Gellért, stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Magyarország Kormánya a 2018-as évet a Családok Évének nyilvánította, ehhez kapcsolódik az esélyegyenlőségi nap központi témája is: férfi és nő szerepe a családban fogyatékkal élők szempontjából.

A szakmai előadások ezt a témát fejtették ki elősegítve a társadalmi szegregáció csökkentését és a hátrányos helyzetben élők lelki megsegítését.

Povázsonné Zséli Zsuzsanna maga is érintett a témába: 19 évvel ezelőtt gyermeke sérülten született, aki azóta kerekesszékben tölti a mindennapjait. Az édesanya majd két évtizede pontosan tudja és tapasztalja, mit jelent egy házasságban és egy család életében az, ha valakinek hátrányos helyzetű gyermeke születik. A rendezvényen Povázsonné Zséli Zsuzsanna, „Fogyatékkal élő született a családunkba” címmel előadást is tartott. – Sok mindentől függ, hogy ki hogyan reagál egy ilyen élethelyzetre. Én személy szerint sok erőt kaptam abból, hogy már van két egészséges gyermekem, sokat adott a hitem és az élethez való hozzáállásom. Úgy érzem, hogy sokat tanultam abból, hogy a harmadik gyermekünk fogyatékkal született, bár nagyon nehezek a hétköznapok, mégis megtanultunk pozitívan együtt élni ezzel a helyzettel – mondta az édesanya.

A rendezvényen péntek délután a fogyatékkal élők önálló műsort, illetve a Nemadomfel Együttes koncertet adott elő. A Nagy Endre Rendezvényterem falait az esélyegyenlőség jegyében fotók is díszítették.

Fotó: Albert Péter