Már felszedték a burkolatot a Horváth Mihály út elején, kijelölték a területet és már a markológép is dolgozik a főútnál. A munkálatok során megújul a Horváth Mihály út 1-3. szám alatti, Dózsa tér felőli szakasz járdája. A beruházás részeként ez a terület térkőburkolatot kap, szintbe helyezik az aknákat és víznyelőket, az lépcsőházaknál és üzleteknél figyelembe véve az akadálymentes közlekedést. Mindezeken túl a zöldterületeket is bővítik, a környezettudatosság jegyében pedig esőkertet alakítanak ki, és az utcabútorokat is lecserélik. – Ez egy rendkívül forgalmas és fontos csomópontja a városnak, sokan élnek itt, éppen ezért fontos, hogy ezt a területet is a városképhez igazítva felújítsuk és megszépítsük. A végeredmény látványos lesz, és bízom abban, hogy a hatvaniak nagyon fognak neki örülni – foglalta össze a beruházást Smidné Vereb Julianna önkormányzati képviselő.

A felelőségteljes gazdálkodás részeként összeállított biztonság költségvetése meghozta az eredményeket, így Hatvanban újraindultak az önerős fejlesztések – mondta Horváth Richárd polgármester. A városvezető kiemelte: a Horváth Mihály úti járdaszakasz felújítása ennek az első állomása.

–Ez elmúlt időszakban egy nagyon szigorú gazdálkodást vezettünk be, ennek eredménye az, hogy most ismét tudunk önerős beruházásokat indítani. Ezek közé tartozik, hogy folytatódik az út- és járdaprogram, valamint ez a Horváth Mihály úti fejlesztés. E teljes beruházás 125 millió forintból valósul meg, amit teljes egészében saját forrásból finanszírozunk – fogalmazott.

Hozzátette: Szeretném megköszönni az itt élők türelmét, és a pozitív hozzáállásukat, mivel némi korlátozásra kell számítani a munkálatok ideje alatt.

A felújítás ideje alatt a gyalogos forgalom a túloldalon zavartalanul működik. A munkálatok várhatóan tavasz végén fejeződnek be.

Kezdőkép: Albert Péter