A lelki elsősegély szolgálat lényege, és az erre épülő szakmai előadások voltak fókuszban szombaton az Ady Endre Könyvtárba. A Telefonos Nap tartott a Hatvani Lelki Elsősegély Telefonszolgálat fenntartója a Hatvani Tűzkerék Alapítvány szervezésében jött létre. Az eseményen egész nap előadásokon vehettek részt a vendégek. Horváth Richárd polgármester köszönőjében kiemelte, hogy a mai világban a legnagyobb ajándék, amit adhatunk: a figyelem.

Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke elmondta, hogy a konferencia remek lehetőséget nyújt a tapasztalatok megosztására. – A személyes jelenlétre nekünk is szükségük van, ezért nagy öröm számunkra, hogy létrejött a konferencia. Az előadások részben arról szólnak, hogy mi az az erő, ami az önkénteseket segíti abban, hogy munkájukat hatékonyan tudják végezni, és ez által sikerélményeket éljenek át a segítségnyújtás során –  részletezte.

Az öngyilkosságok számának növekedése miatt világszerte alakultak szervezetek a megelőzésre, hogy segítsék azokat, akik úgy érzik, önerejükből képtelenek kilábalni nehézségeikből: válsághelyzetbe jutottak. Ilyen prevenciós, megelőző szervezetek a lelki elsősegély telefonszolgálatok, amelyek önként vállalt feladata az öngyilkosság-megelőzés és a krízis-intervenció.

Fotó: Albert Péter