Gyerekek fogócskáztak, labdáztak és táncolnak a Grundon, teljesen elkészült, és hivatalosan is átadták az új közösségi teret az újhatvani kispiacnál. A kicsik örömmel vették birtokba a területet. – A barátnőmmel kitaláltunk egy táncot, ami mindannyiunknak nagyon tetszik, úgy gondoljuk, hogy nagyon jó ez a Grund, ide fogunk kijárni gyakorolni – mondta Buzás Tamara. 

Bár tavaly október végétől a fiatalok már használatba vehették a teret, végleges formájában azonban most készült el. A több mint 480 m2-es terület öntött gumiborítást kapott. Foci, kosár, teqball, valamint egy ping-pong pálya is várja a sportolni vágyókat, melyet egy 5 méter magas védőhálóval kerítettek körbe. A Grund a közösségi költségvetés részeként, csaknem 33 millió forintból valósult meg. Emellett a pálya körüli területrendezést az önkormányzat saját forrásból finanszírozta, így három betonkő burkolatú gépkocsiparkolóhelyet és a hozzájuk kapcsolódó járdát is kialakítottak, padokat, kerékpártárolókat, információs táblát és hulladékgyűjtő edényeket is helyeztek a területre. Kondek Zsolt, a körzet képviselője, az oktatási, művelődési, sport és ifjúsági bizottság elnök-helyettese elmondta: közösségépítő szempontból nagy jelentőséggel bír a most átadott tér.

A sportolóknak kiváló lehetőség, hogy összegyűljenek, jól érezzék magukat és mozogjanak itt. Újhatvan centrumában ez már a második olyan beruházás, mely megvalósulásával a sport kerül előtérbe, hiszen itt a kondi park és most már a Grund is – részletezte.

Horváth Richárd polgármester emlékeztetett arra, mivel ez a projekt is a közösségi költségvetés része volt, így ennek kialakításáról is a hatvaniak döntöttek. – Már akkor nagy volt az érdeklődés, amikor a pálya elkészült, így akkor úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk azt. Most azonban elkészült a tér körülötti területrendezés, így hivatalosan is átadtuk a hatvaniaknak a Grundot – foglalta össze.

Horváth Richárd felhívta a figyelmet arra, hogy az idei közösségi költségvetés projektjeire még április 9-ig lehet szavazni a kozossegikoltsegvetes.hatvan.hu weboldalon, vagy a levélben található szavazólapon, amelyet kitöltve a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata mellett elhelyezett urnába dobhatnak be. Postai úton is visszaküldhetik a hatvaniak a szavazólapot az önkormányzatnak. A 2023-as közösségi költségvetésre is 100 millió forintot különített el az önkormányzat. 

Fotó: Albert Péter