A Somoskőn alkotó művész alkotásait többnyire kőből és bronzból készítette, de fát is szívesen faragott. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt hazánkban és külföldön egyaránt. Köztéri szobrai állnak Nógrád megye és országszerte, valamint Nagy-Britanniában is. Luxemburgi Zsigmondról készült szobra helyet kapott az ópusztaszeri szoborparkban. Hatvanban is megtalálhatóak alkotásai: a tűzoltóság falán lévő emlékmű és Luxemburgi Zsigmond király szobra.

Bobály Attila 1948-ban, a Nógrád megyei Varsányban született. Az egri tanárképző főiskolát 1976-ban végezte el. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult. 1984-ben felvételt nyert a Művészeti Alapba és tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is. 1991 óta volt tagja a Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Szobrász Társaságnak. Az elmúlt három évtizedben több díjat is elnyert műveivel. Résztvevője, segítője volt a salgótarjáni szabadtéri szoborkiállításoknak. Salgótarján közgyűlése a több évtizeden át folytatott, kiemelkedő szobrászművészeti tevékenységéért tavaly Pro Arte művészeti díjban részesítette Bobály Attilát. Két fia – az édesapa nyomdokaiba lépve – szintén szobrászművészi pályát választott.

Bobály Attila súlyos betegségben, április 8-án halt meg. Temetése Nógrádszakálban lesz április 19-én, a katolikus templomban 17 órakor kezdődő gyászmisét követően.

 

Forrás: MTI