„A szolgálatváltást követően Nádasi Dávid tűzoltó hadnaggyal, a szolgálatparancsnokommal a hatvani vasútállomáson vártuk a vonatot. Mint minden váltás után, indultam családomhoz” – kezdte történetét Hunor. „Emlékszem, azon tanakodtunk, hogy elöl, vagy hátul szálljunk fel a vonatra, a hadnagyot sikerült rávennem, hogy inkább hátul, mert a kerékpárommal onnan könnyebb lesz az átszállás, hiszen én Nagyúton lakom” – folytatta az őrmester.

Mikor a vonat hátuljához értek, egy furcsán viselkedő asszonyra lett figyelmes. „Sokkal hátrább állt a sínek mellett, mint azok, akik a vonatra szerettek volna felszállni, mozdulatai szaggatottak voltak, a fején kapucni volt” – emlékezett vissza a tűzoltó, aki valamiért elkezdte a szeme sarkából figyelni a nőt, miközben rossz érzése támadt. Ekkor bemondták, hogy a vonat, amelyiknek azonnal érkeznie kellene késni fog, erre az asszony átment egy másik peronhoz, amelyre nemsokára egy másik vasúti szerelvényt vártak. Mikor a távolban megjelent a vonat, a nő a fehér biztonsági vonalat is átlépve elkezdett afelé közeledni. „Addig reménykedtem, hogy nem készül semmire, de ekkor már világossá vált, hogy valami nem stimmel itt” – mondta az őrmester. Rákiáltott, hogy álljon meg, de az asszony csak rendületlenül ment a közeledő vonat felé. Ekkor Hunor, amilyen gyorsan csak tudott elkezdett a nő felé futni, majd, amikor odaért, megragadta, de érezte, hogy az a teljes testsúlyával a sínek felé hajol. „Ekkor megfeszülve rántottam őt vissza, épphogy el tudtam rántani a zakatoló mozdony elől” – folytatta az őrmester. Az asszony csalódottan az kiabálta, hogy ő akkor is öngyilkos lesz és keres egy másik vonatot. Ekkor már társa, Dávid is ott volt és együtt nyugtatták a zaklatott nőt. Hunor kijelentette, hogy: „Nem itt és nem most”. A vonat gyorsan lefékezett, a mozdonyvezető pedig a rendőrséget kérte a helyszínre, amelynek munkatársai rövid időn belül átvették a helyzet irányítását.

„Tettem, amit a szívem diktált, remélem azóta rendbejöttek annak az asszonynak a dolgai. Fiatal tűzoltó vagyok, és minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a hadnagy jelenléte erőt adott, hogy tegyem, amit jónak láttam” – tette hozzá Hunor. Dávidról tudni kell, hogy az idei évben a megyei szakmai versenyen a „Legjobb irányító” díjat vehette át. Szolgálat közben a tapasztalt tűzoltók számtalan alkalommal megosztották már élményeiket a fiatalabbakkal, volt szó arról is, hogyan kezeljenek egy, a mostanihoz hasonló esetet, a fiatal tűzoltó ennek a tudásnak birtokában, odafigyelésével és lélekjelenlétével egy ember életét mentette meg, akire remélhetőleg egy boldogabb nap virradt ezt követően – olvasható a Katasztrófavédelem online havilap számában.

Kezdőkép forrása: www.katasztrofavedelem.hu