A Bajza József Gimnázium udvarán sorakoztak a diákok a tanévzáró rendezvényre. Ezzel az utolsó programmal véget ért számukra az idei tanév, a nyárra a szekrény mélyére rejthetik a tankönyveket, és egy kicsit megpihenhetnek. Pappné Dr. Forgács Edit, az intézmény igazgatója búcsúztatta a diákokat, elmondta: ez a nap nemcsak a búcsúról szólt, hanem az ünnepről is, hiszen az elmúlt tanév kiváló eredményeit is ekkor összegzik. – Komoly munkát végeztünk. Együtt terveztünk, küzdöttünk és örültünk a sikereknek, amelyekben ebben a tanévben sem volt hiány. Öröm végignéznem a diákokon, hiszen tudom, hogy mind küzdöttek azért, hogy előrébb juthassanak az álmaik megvalósításában – fejtette ki az igazgató.
Az iskola igazgatója és Horváth Richárd polgármester adták át a diákoknak jutalmaikat, amiket különféle sikereikért kaptak. Volt, aki tudományos versenyeken elért helyezéséért, és akadt, aki sportteljesítményéért kapta az elismerést. Megválasztották az év diákját is, ezt a címet idén Lauber Anna, 10.A osztályos tanuló nyerte el. – Matematikában és aerobikban elért eredményeimért kaptam ezt a kitüntetést, nagyon örülök neki. A nyári szünetben is szeretnék a sporttal és a tanulással foglalkozni – mondta a nyertes.
Idén a Bajza-gyűrűt az iskola egyik pedagógusa, Kerékgyártó Katalin vehette át. A tanévzáró után a diákok osztálytermeikben megkapták osztályfőnökeiktől a bizonyítványaikat.