Hatvanban számos rendezvény közül lehet válogatni, minden korosztály megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő programokat. Most pedig tovább bővült a repertoár – először rendezik meg a városban a Hatvani Családi Napot, ahol a gyermekek és szüleik közösen tölthetik a szabadidejüket. A Népkertben június 18-án, szombaton az ebéd után, egy órától kezdődnek a programok. A legkisebbek próbára tehetik kézügyességüket, kipróbálhatják a népi kismesterségeket és fakanalat is faraghatnak. A Tarisznyás Műhely pedig népi játszóházzal, fűzfából készült játékokkal várja őket. A zenekedvelő gyermekekre is gondoltak, ők a „Síppal, dobbal” zenés, hangszeres foglalkozáson szórakozhatnak.
A Hatvani Családi Nap lényege, hogy a gyerekek és szüleik közösen töltik a napot, és nemcsak a legkisebbek, hanem a felnőttek is találhatnak maguknak szórakoztató programot. Ebből a célból a Nemzeti Lovas Színház a Musical lóhátról című előadással készül. A show-műsort akrobatikus lovas számokkal színesítik, ezenkívül musicalek és operettek örökzöld slágereiből adnak ízelítőt az énekművészek, Pintér Tibor vezetésével. A Szomszédnéni Produkciós Iroda pedig egy kis humorral fűszerezi meg a Hatvani Családi Napot.
Persze Eb időszak alatt nem lehetne felhőtlen a nap, ha bárki lemaradna a futballmérkőzésekről. Éppen ezért a Népkertben óriáskivetítőn követhetik a bajnokságot a jelenlévők. Este hat órától folytatódik a szurkolás az F-csoportban jelenleg első helyen álló magyar futball-válogatottnak, majd Portugália csap össze az osztrákokkal.
A családi nap alatt segway, quad és vidámpark is várja a gyerekeket.
Kezdőkép: archív