Tavaszi dekorációk, ajtódíszek, könyvjelzők, ékszerek, gyertyák, táskák, poharak, bögrék és szappanok. Csak néhány termék azok közül, amit helyi alkotók, kézművesek készítettek, és amiket most meg lehet vásárolni a Tavaszi Zsongás nevű vásáron. A művelődési ház ad rendszeresen otthont ennek a kis piacnak, ahol elsőkézből kaphatunk információkat a termékekről is, mivel maguk a készítők azok, akik árulják őket. Összesen 15 alkotó hozta el a portékáit.
A megnyitón most is a Dalvarázs Showkórus lépett fel, a gyerekek ismert slágereket, musicaleket adtak elő. Az alkotókat és az érdeklődőket pedig Kondek Zsolt köszöntötte. A képviselő azt mondta: a termékeken végignézve jól látszik mennyi odaadás, figyelmesség van ezekben az alkotásokban. Mikor megfogunk egy ilyen terméket, azonnal érezzük: ezek bizony nem tömeggyártással készültek, hanem aprólékos kivitelezéssel. És mindegyik egyedi – fogalmazott.
A kézműveseket összefogó Eszterlánc egyesület elnöke épp ezt emelte ki, hogy manapság sokan választják az egyszerűbb megoldást, hogy távol-keleti országokból, olcsón rendelnek maguknak ékszereket. Mindezek ellenére ez a hatvani vásár továbbra is népszerű, mert a helyi termékeknek egyszerűen erejük van. – A tavasz a megújulásról szól, az itteni termékek is mind ezt jelképezik – fogalmazott Poórné Mike Éva.
A vásár egész héten várja a látogatókat, szombaton 12 órakor zárnak.