Gyakori, hogy a szülők saját vagy felmenőik utóneveiket adják gyermekeiknek, így akár a régi magyar neveket tekintve közkedvelt a László, József, Ferenc és Anna név. Minden évben népszerűek a híres emberek gyermekeinek, illetve a tv sorozatok sztárjainak nevei például Violetta, Medox. Idén Hatvanban 2019-ben a legnépszerűbb férfinevek a Bence, Olivér és Zsombor voltak. A lány nevek közül pedig az Emma, Hanna, Lara, Léna, Zoé és Zselyke nevek voltak a közkedveltek.
A magyar anyakönyvezhető utónevek száma minden évben változik és gyarapodik néhány névvel. – A szülők gyermekeiknek utónévként legfeljebb kettő, a gyermek nemének megfelelő utónevet választhat, ami a Bölcsészettudományi Kutatóközpont által összeállított utónévjegyzékben szerepel. A tavalyi én folyamán a Katalea név így került az utónévjegyzékbe a hivatalunknál benyújtott kérelem alapján – részletezte Szonda Katalin, anyakönyvvezető.
A Hatvani Varázskapu Óvodában azt tapasztalják, divatosak ugyan a különleges hangzású nevek, de megfigyelhető, hogy legtöbben az évek óta népszerűek közül választanak. -Újra előkerültek a tradicionális nevek, így már jár hozzánk István, Sándor és Zoltán nevű gyermek is. Az óvodánkban gyakori lánynevek a Jázmin, Viola és a Róza is, illetve a bibliai nevek is nagyon közkedveltek, mint például a Dávid, Noé és a Máté – mondta Varsányiné Kondek Mónika, a Hatvani Varázskapu Óvoda vezetője.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy némelyik keresztnév többet árul el a szülőről, mint a gyerekről. Tükrözheti az ízlésüket, sőt adott esetben még a példaképeiket is. Nevet adni nagy felelősség. Egyes elméletek szerint a nevünk az egész életünkre hatással van, a közmondás is úgy szól, nomen est omen, tehát nevedben a sorsod.