Mintegy négymillió forintból újítják meg a hatvani játszótereket – erről is döntöttek a mai rendkívüli testületi ülésen. Az elmúlt hónapokban felülvizsgálták a Hatvan közterületein található önkormányzati tulajdonú játszótereket, és a műszaki alkalmasság időszakos felmérése során megállapították, hogy több játszóeszköz javításra szorul.

A testületi ülésen határoztak továbbá arról is, hogy rendkívüli támogatásra pályáznak, hiszen az idei év az önkormányzatokra is nagy terhet rótt. A pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium pedig egy pályázatot hirdetett az önkormányzatok működőképességének megőrzése vagy egyéb, a feladataik ellátását veszélyeztető helyzet elhárítása érdekében. – Az önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy ilyen rendkívüli támogatásra pályázzanak, mi nagyjából 47 millió forint összegre adtuk be a kérelmet – mondta Horváth Richárd polgármester.

Az önkormányzat egy újabb saját önerős, sportcsarnokot érintő beruházást hajt végre, a csapadékvíz-elvezetés megoldásáról döntöttek a képviselők. Horváth Richárd kiemelte, ezzel egy újabb jelentős lépés történt annak érdekében, hogy a csarnok megnyithasson.

A rendkívüli testületi ülés zárt üléssel ért véget, ahol a főépítészi poszton történt változásokról döntöttek, Szabó János Gyulát Rátkai Attila váltja. – Szabó János Gyulával közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Több olyan munka is van Hatvanban, ami az ő kézjegyét viseli, így a hivatali főbejárat vagy a gyermekmedence is. Most pedig adódott egy lehetőség, hogy a volt egri főépítész, Rátkai Attila Hatvanban dolgozhasson. Reméljük, hogy a több évtizedes szakmai tapasztalatával még tovább tudja fejleszteni a várost – részletezte a polgármester.

A képviselők határoztak arról is, hogy továbbra is érvényben marad a menetrend szerinti autóbuszokon a koronavírus-járvány ideje alatt bevezetett mobiljegy, mivel a veszélyhelyzet idején kipróbált mobilapplikáció több szempontból is kedvezőnek bizonyult.