Már tart a Házasság hete, amely az elköteleződés ünnepe. Angliából indult el a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára irányítja a figyelmet. Gaál György és felesége Ilona idén lesznek 65 éve házasok, fiatalkorukban, néhány hónap ismerkedés után döntötték el, hogy szeretnék összekötni az életüket. – Gyorsan kialakult a kötődés köztünk, nem kellett sok idő ahhoz, hogy tudjuk: együtt szeretnénk megöregedni – mondta Gaál Györgyné.
A házaspár úgy véli, a hosszú szeretetteljes kapcsolat titka, a kölcsönös tiszteleten és egymás megértésén alapszik. – Mindig figyelünk a másikra és igyekszünk a boldog pillanatokra koncentrálni, a rosszat pedig elengedjük. A feleségemmel fontosnak tartjuk a szerelmet, hiszen ez az egyik legboldogabb érzés számunkra – emelte ki Gaál György. A pár arról is beszélt, hogy ha valaki megtalálja az igazit, azt biztosan egyből érezni fogja, hiszen nem lesznek benne többé kételyek azzal kapcsolatban, hogy kivel és miként szeretné leélni hátralévő életét.
Hatvanban az elmúlt években több olyan pár házasodott össze, akik már korábban egyszer összekötötték egymással az életüket, csak valamilyen okból elváltak, de végül újra egymásra találtak – erről már Szonda Katalin anyakönyvvezető beszélt. – A házasságkötések száma 2023-ban csökkent az előző évekhez képest, a városban 117 alkalommal mondták ki a boldogító igent. Manapság a 25-35 év közötti életkorúak kötnek leginkább házasságot. Tavaly a legfiatalabb pár tagjai 19 évesek voltak, a legidősebb vőlegény pedig 76 éves volt – részletezte.
Hozzátette, hogy már idén is 5 házasságkötés történt, és további 42-re van időpont lefoglalva. Az anyakönyvvezető azt tapasztalja, hogy egyre gyakoribbak a hétköznapokon történő házasságkötések, melyre csak 2 tanúval érkeznek a párok, tavaly a házasulók 32 százaléka választotta ezt a lehetőséget. A házasság hetének egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság értékeire, valamint az esemény rendezvénysorozatai segítséget is nyújtanak a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is.
Kezdőkép: Albert Péter