Egy elsősegély előadásra és egészségmegőrző tanácsadásra hívta a hatvaniakat a Ments Életet Egyesület. A céljuk az volt, hogy minél szélesebb körben bemutassák, mennyire fontos, hogy ha baj van: az emberek segítsenek egymásnak. Ebben Kádár-Posgai Beáta, a Hatvani Mentőállomás mentőtisztje volt a segítségükre, aki előadásában a szakszerű újraélesztést magyarázta el a közönségnek. – Ha azt tapasztaljuk, hogy nincs légzése, keringése a betegnek, akkor el kell kezdeni a mellkaskompressziót. A kezünket összekulcsolva, bütykökkel felfelé nézve, a mellkas közepét kell nyomni – részletezte.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője pedig a mentők mindennapjait mutatta be a jelenlévőknek. Elmondta, Magyarországon arra törekednek, hogy az összes mentőautóval képesek legyenek minden beteget ellátni. Nem a speciális járművek a fontosak, hanem hogy a kiérkező munkatársaknak minden műszer a rendelkezésükre álljon. Hozzátette: idén négymilliárd forintot fordítanak mentőautó vásárlásra, 104 új autó már szolgálatba is állt. Az előadásában arra is kitért, miként kell cselekedni, ha valaki segítségre szorul. Véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy az emberek nem mernek hozzáérni a sérülthöz, pedig a 104-es vagy a 112-es telefonszám tárcsázása után a mentésirányító pontosan elmondja, mit kell tenni az adott esetben. – Ha valakinek nagyon vérzik a karja, akkor fektessük le, a karját emeljük a magasba, a sebre pedig egy úgynevezett direkt nyomást alkalmazzunk. Ha valakinek leállt a szívműködése, akkor pedig hozzá kell kezdeni az újraélesztéshez. Sokan félnek attól, hogy valamit rosszul csinálnak, és a végén bajt okoznak. Ilyenkor mindig el szoktuk mondani, hogy igazi életveszély esetén a legrosszabb, ha nem csinálunk semmit. Még egy nem tökéletes mozdulattal is legalább esélyt adunk arra, hogy a beteg megmeneküljön – fejtette ki.
Győrfi Pál azt is kiemelte, hogy ha valaki autóbalesetet szenved, csak akkor kell kiemelni a sérültet az autóból, ha csak így lehet megmenteni az életét, így például robbanásveszély esetén, illetve ha meg kell kezdeni az újraélesztést. Minden más szituációban meg kell várni a mentők kiérkezését, akik megfelelő rögzítés mellett emelik ki a sérültet a járműből.