Szent Balázs vértanú a 3. század második felében a kis-ázsiai Szebaszté város püspöke volt. Rendszeresen enyhített a város lakóinak baján. Egyszer megmentette egy asszony fiának életét, aki halszálkát nyelt le. A csodás eset után a szent életű püspököt a torokbetegségek gyógyítójának kezdték tisztelni. Balázs püspököt a középkor óta a 14 segítő szent közé sorolják, ő elsősorban a kikiáltók, énekesek védőszentje.
A szent kultusza Kis-ázsiából gyorsan terjedt Európában és a Balázs-áldás már a középkorban is az egyik legismertebb téli szertartás volt. Ezen a napon gyertyákat szenteltek tiszteletére. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett gyertyát tartott, miközben a Balázs-áldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. A magyarok régen ezen a napon almát szenteltek, a régi hiedelem úgy tartotta, hogy az a legjobb gyógyszer a torokfájás ellen. Más vidéken, így Parádon az alma héjával füstölték a beteg torkát, mert úgy vélték, hogy az is enyhíti a fájdalmat. Ezen a napon vizet is szenteltek, mellyel meghintették a jószágot, hogy megvédjék őket a betegségektől és a tolvajoktól.
A Kárpát-medence nagy részében elterjedt szokás volt a balázsjárás, amikor iskoláskorú gyerekek végigjárták a falvak házait és áldást kívántak a családoknak. A gyerekek közül az egyik fiú Szent Balázs püspöki ruhájába bújt, a többiek pedig különféle jelmezeket öltöttek magukra. Nyársat vittek magukkal és az áldáskérő szövegek elmondása után a háziak étellel jutalmazták meg őket. A falujárás után az ételeket elvitték az iskolába vagy a templomba, hogy azzal támogassák a közösséget. Ott az étel egy részét közösen fogyasztották el.
Kezdőkép: google.com