Szeptember 20-án 12 óra 50 perckor ismét megszólalt a sziréna a hatvani vasútállomáson. A 74 évvel ezelőtti bombázásra emlékeztek, amikor is a szövetségesek nagyméretű légicsapást mértek az ország ipari, mezőgazdasági és közlekedési központjaira, így Hatvanra is. Az áldozatok pontos számát máig nem tudjuk, 300-500 közöttire becsülik. A több hullámban támadó amerikai vadászbombázók szőnyegbombázása nyomán szinte teljesen elpusztult az állomás épülete és annak környezete. A közelben lévő légópincék sem tudtak ellenállni a modern szárnyas bombák erejének és papírdobozként égve váltak a lángok martalékává, a bennük oltalmat és menedéket kereső civilekkel együtt. Csak azok élték túl a támadást, akik a vasútállomásról kihúzott szerelvényekre tudtak felszállni. S bár a régi városrész érintetlen maradt, a pusztítás és pusztulás nagyságrendjét jelzi, hogy a háború befejeztével Hatvant a legromosabb településnek nyilvánították.

Erre a támadásra és annak áldozataira emlékeztek meg csütörtökön a vasútállomáson. – Akik a világ menetének forgatókönyvét írták, azok nem hallották a bombák sivítását, a robbanások zaját, és a haldoklók jajkiáltását. Nem álltak ott, ahol parancsaik nyomán a halál életeket aratott, válogatás nélkül hazát védő katona, civil városlakó, asszony, vagy gyerek volt az áldozat – fogalmazott beszédében Horváth Richárd.

A városvezető elmondta: a 74 évvel ezelőtti pusztítás helyén azonban új élet sarjadt, a romok helyén mára egy virágzó város épült fel. Először itt a vasútállomás helyén épült meg ez a ma is látható, általunk nagy becsben tartott állomás épület, majd lépésről lépésre, esztendőről esztendőre haladt a város előre a jövőépítésben. S ha csak erre az elmúlt 75 évre tekintünk vissza, akkor is büszkék lehetünk városunkra, mert Hatvan a legküzdelmesebb időkben is ragaszkodott kulturális örökségéhez és ennek köszönhetően megőrizte jövőbe vetett hitét.

– A kommunizmus sötét évei alatt sem engedte átírni történelmi múltját, nem volt hajlandó elfelejteni dicső emlékű küzdelmeit, fájó veszteségeit, elért eredményeit, kivívott sikereit. Ezért tudott mindig talpra állni, és ha kellett mindent elölről kezdeni. Mert mindig volt erő és szándék az együttműködésre, akarat az összefogásra. Ez adott lendületet számunkra is, ma élőknek és városért tenni akaróknak ahhoz, hogy az építőmunkát tovább folytassuk és Hatvan város történelemkönyvében új fejezetet nyissunk, mert hisszük, hogy a ma tettei a jövő építőkövei. S ha már a civilizált világ el is felejtette Magyarországgal szembeni adósságát törleszteni az ő múltjáért, hát legalább mi ne felejtsük el, hogy mivel tartozunk országunknak és városunknak az élhető jövőnk érdekében – zárta sorait Horváth Richárd.

A tragikus eseményeknek az 5. Számú Általános Iskola 6-7. osztályos tanulói állítottak emléket.