Virágok, kézműves termékek és házi szörpök lesznek a hétvége szereplői – két napra kertészetté alakul a Kossuth tér. Szombaton és vasárnap a helyi és környékbeli kistermelők hozzák el a legszebb portékájukat a főtérre. A Kertészeti Kiállítás és Vásárnak már hagyománya van a városban, negyedik alkalommal rendezik meg.
– Idén is változatos és érdekes programok közül választhatnak a kilátogatók. Kertészeti, mezőgazdasági termékek és kisgépek, évelő és egynyári növények, és kerti kiegészítők sokasága várja az érdeklődőket – tájékoztatott Gulyás Katalin főkertész. A választék idén is sokszínűnek bizonyul. Lesznek egzotikus és balkonnövények, fürjtojás, termelői méz, házi lekvárok, valamint gyógy- és fűszernövények is. A szervezők a kézműves termékek kedvelőire is gondoltak, így ők kedvükre válogathatnak az egyedi ékszerekből, textiltáskákból, fazekas tárgyakból és egyéb kiegészítőkből. A vásárlók minden termék után egy-egy tombola jegyet kapnak. A sorsolás mindkét napon fél háromkor kezdődik. Aki pedig végzett a vásárlással, különböző szakmai előadásokat hallgathat. Szó lesz többek között a zöld tetőkről és a világító növényekről.
A nagy sikerre való tekintettel idén is meghirdették a kiskertépítők versenyét az óvodák között, amelynek keretében kis edényekben mutatják meg mesés kertjeiket. Az elkészült remekműveket a Városháza előtti téren állítják ki.
A városvezetés célkitűzései között már évek óta szerepel, hogy a hatvaniak szép, tiszta, rendezett környezetben éljenek. Lestyán Balázs alpolgármester kiemelte: a kertészeti vásár kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a parkok és terek mellett a lakóházak is virágba boruljanak.
A Kertészeti Kiállítás és Vásár szombaton és vasárnap reggel kilenc és este hat óra között várja az érdeklődőket.
A rendezvény miatt péntek hajnaltól vasárnap délig, lezárják a Kossuth teret átszelő utat.
Kiállítók:
Galkó Ferenc – egzotikus, különleges, mediterrán cserepes növények
Zeke Tamás – kézműves tehénsajtok, sertés húskészítmények
Kovács Géza – muskátli, egynyári- és balkonnövények
Fruitmarketing Kft. – hazai gyümölcsökből, zöldségekből készült ivólevelek, szörpök,
lekvárok
Simon Miklós – muskátli, egynyári- és balkonnövények
Takács Ágnes – bőrdíszműves
Poórné Mike Éva – textil táskák, kiegészítők
Csizmadiáné Tóth Emese – fazekas termékek
Tóthné Barna Erika – ékszerek
Hatvani Céhek Kft. – zöldség és virágpalánták, fűszernövények, virágföld, vesszőkosarak
Kovácsmanufaktúra Kft. -Mezőtúrról kerámiák, cserépedények
Benedek Gyümölcsfarm – Nagyrédei szörpök, lekvárok saját bogyósgyümölcsökből
Kajtor Péter – méz, méhészeti termékek
Borbély László őstermelő -fürjtojás, füstölt fürtojás készítmények
Bognár István – leanderek, évelő növények
Zatykó Zoltán – cserepes gyógy-,fűszer és illatnövények, borostyán változatok, De Wit
professzionális kerti szerszámok
Vas József – cserjék, évelők, kertészetiárudai termékek
Algilbio Kft. – innovatív növénykondícionálószert gyártó vállalkozás
Mátra – Agro Kft. – kertészeti, erdészeti gépek, berendezések