A július eleji hőségben találkoztak a strandon, a homokos pályán a strandfoci kupa résztvevői. Összesen hat csapat indult el a tornán, amit három évvel ezelőtt, hagyományőrző szándékkal szerveztek meg itt. A strandfoci kupát 30×20 méteres pályán rendezték meg, 3×2 méteres kapuba lőtték a gólokat, és fontos szabály, hogy a játékosoknak nem lehetett zoknit és cipőt sem használniuk. A kétszer tíz perces mérkőzések kora délelőtt kezdődtek meg a strandon, a játékosok pedig mindent beleadtak abba, hogy előbbre vigyék a csapatukat.

Balog Bence, az esemény főszervezője kiemelte: ez a program minden évben arról, szól, hogy összejönnek a játékosok és egy jó hangulatú napot töltsenek el együtt.  – Nagyon jó csapatok jöttek össze, három megyéből érkeztek hozzánk, küzdelmes meccseket láthattunk. Az a tervünk, hogy a következő évre még többen jelentkezzenek, 8-10-12 csapatra duzzasztanánk fel a tornát, hiszen minden adott egy jó, pörgős naphoz itt a strandon – mondta el Balog Bence.

A focikupa végén zajlott az eredményhirdetés, ahol minden résztvevő emlékérmet vehetett át. A kupa első helyezettje a Petrol FC lett.

Eredmények:

1.Petrol FC

2.Black Panthers

3.Oktat60-Karifa

4.Zagyvaszántó SE

5. Heréd LC U-19

6. Héhalom SE

Gólkirály: Nagy Szilárd “Csana”

Legjobb játékos: Baranyi Richárd

Legjobb kapus: Bódi Kristóf

Legszebb gól: Oláh Norbert

Legjobb fiatalkorú játékos: Oszvald Olivér