Bejglivel teljes a karácsony
A Bajza József Gimnázium tanulóinak műsora színesítette a Hajós Alfréd úti Idősek Klubjának karácsonyi ünnepségét.
A Bajza József Gimnázium tanulóinak műsora színesítette a Hajós Alfréd úti Idősek Klubjának karácsonyi ünnepségét.
Karácsonyi ünnepséget tartottak a Liszt Ferenc Nyugdíjas Klubban. Horváth Richárd polgármester bejglivel és gyermekrajzokkal díszített naptárral ajándékozta meg az időseket.
Kenyában és Indiában is hirdette már az igét, gondolatait pedig több könyvben is megírta már a négy gyermekes családapa – Tatai István református lelkész volt a vendége a Hatvani Portréknak.
A világ egyik vezető csokoládégyártója települ Hatvanba. A beruházás indítását a Külügyminisztériumban jelentették be. A csokigyár legalább 540 új munkahelyet jelent a településen. Szijjártó Péter külügyminiszter megköszönte Horváth Richárd polgármester hatékony közreműködését a beruházás előkészítésében.
Közösen karácsonyoztak a rákellenes liga hatvani tagjai. A szervezet számára külön ünneplésre adott okot, hogy vezetőjük év végén polgármesteri elismerést kapott munkájáért.
Ebben az évben stabilizálódott a mentőállomás közössége, sokat haladtak az épület felújítási munkálatai és példaértékű összefogás valósult meg náluk. Évet értékeltek a Hatvani Mentőállomáson.
Vasárnap délután a belvárosi templomban hangversenyt tartottak, majd Horváth Richárd polgármester meggyújtotta a város adventi koszorújának negyedik gyertyáját.
Nagy képernyős televízióval gazdagodott a Szent Erzsébet Idősek Otthona. Nádas Sándor önkormányzati képviselő ajánlotta fel az ott lakóknak, hogy szabadidejükben nagyobb felületen követhessék a műsorokat.
Advent negyedik vasárnapjához közeledve is folytatódik a Téli Rendezvénysorozat. Ma Hevesi Tamás hozta el karácsonyi repertoárját a hatvani közönségnek.
A Való Világ 8 hatvani játékosa barátnőjét is elhozta Hatvanba, hogy péntek este együtt korizzanak a jégdiszkóban. Krisztián szerint nagyon jó, hogy ilyen élményekkel gazdagodhatnak a városban.