Idén már tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Maratoni Focit. Az idei évben a Hatvani 5. Számú Általános Iskola tornaterme biztosít helyet a csapatoknak. A rendezvény kezdetekben egy drogprevenciós program keretében indult, de ez mára már egy kicsit háttérbe szorult. A sport szeretete viszont megmaradt a fiataloknál, ezért minden évben megrendezik az eseményt. A tradíciót tartva, ebben az évben is Horváth Richárd polgármester kezdőrúgásával indult a focimaraton.
Gulyás Beáta, a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője, a Maratoni Foci főszervezője kifejtette, hogy fontos része a programnak a jótékonykodás. A nevezési díjakból rászoruló családokat támogatnak. – Ebben az évben tizenöt csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy több mint százhúsz fiatal rúgja a bőrt – részletezte Gulyás Beáta főszervező. Az eseményre amatőr focicsapatok jelentkezhettek, így baráti találkozások helyszíne is volt a tornaterem. – Én voltam az, aki kitalálta, hogy jelentkezzünk erre az eseményre. Szóltam a haveroknak és ők azt mondták, hogy jó ötlet és szívesen játszanak velem egy csapatban – mondta Melkó Ármin, a Woodwork FC tagja. A kupát végül a Dream Team nyerte meg.
A program keretein belül lehetőség volt vérnyomásmérésre és vércukorszint mérésre is, de a résztvevők tájékoztatást kaphattak arról is, hogyan őrizzék meg az egészségüket. A reggeltől egészen késő estig tartó rendezvényen a győzni akarás és a csapatszellem az, ami motiválta a fiatalokat.
Fotó: Rozgonyi Dezső