A május végi testületi ülés első napirendi pontja a közmeghallgatás volt. Ennek keretében a hatvaniak több problémával fordulhattak a város vezetéséhez. Paláshty Árpádné, a Balassi Bálint úton lévő vasúti átjáróval kapcsolatban szólalt fel, hogy az autók nem lassítanak, hanem sebesen átszáguldanak rajta, olyat is látott már, hogy a síneken előzik egymást a járművek. Kitért arra, hogy a Nagygombos felé vezető úton is rendszeresek a gyorshajtások, nem veszik figyelembe a sebességkorlátozásokat. Mindezek pedig veszélyeztetik a játszótéren lévő gyermekeket. Szólt arról is, hogy több hársfa akadályozza a kereszteződésekben a kilátást. Felvetéseire Horváth Richárd polgármester reagált, miszerint egy vasúti projekt keretében hamarosan átépítik a vasúti átjárót: ennek eredményeként egy aluljárón lehet majd itt közlekedni, ami biztonságosabbá teszi az áthaladást. Elmondta azt is, hogy a rendőrségnek rendszeresen jelzik észrevételeiket, így a környék gyorshajtóival kapcsolatban is intézkednek. A főkertész pedig már jelezte a városgondnokságnak a fákkal kapcsolatos észrevételt, akik rövid időn belül megoldják a felvetődött problémát.
Bíró József szóvá tette, hogy a Városházán nincs hirdetőtábla, holott szükség volna rá. Erre Szikszai Márta jegyző úgy reagált: az ügyfélszolgálati irodán elhelyezett hirdetőn minden szükséges információ megtalálható, emellett a hatvan.hu weboldal is folyamatosan frissül, így bárki könnyedén tud tájékozódni a legfontosabb információkról.
Ugyancsak Bíró József hozta szóba a Zagyva-töltésen haladó kerékpárút hibáit, azt nehezményezve, hogy a város nem intézkedik az ügyben. A polgármester elmondta: felelős vezetőként az a feladata, hogy Hatvan érdekeit védje, így zajlik az eljárás a kivitelező irányába. Mivel a beruházás még garanciális, így a javításokat a kivitelező el fogja végezni.
A közmeghallgatáson még felvetődött, hogy a Csaba utca szűkössége miatt veszélyes ott parkolni. A város vezetése erre úgy reagált: az itt a lakóknak kell egyezségre jutniuk. Ha azt mondják, azt szeretnék, hogy az érintett szakaszon tilos legyen a parkolás, akkor betiltják, ha szabad parkolást szeretnének, akkor az marad.
Szó volt még út-, és járdafelújításokról, térfigyelő-kamerák áthelyezéséről, és volt, aki a jövőben megvalósuló beruházásokról érdeklődött.