A hatvani civil szervezetek képviselőivel telt meg csütörtökön a Grassalkovich Művelődési Ház: sok érdeklődőt vonzott az első Civil fórum. A program elsődleges célja, hogy a helyi szervezetek és a város vezetése még szorosabb kapcsolatot alakítson ki egymással.
– Nagyon sok civil egyesület, klub, szervezet működik Hatvanban. Az élet szinte minden területén jelen vannak, legyen szó akár szociális ellátásról, hagyományőrzésről vagy sportolásról. Fontos, hogy megismerjük a tevékenységeiket, esetleges problémáikat, ötleteiket. Tudnunk kell, hogy ők mit gondolnak a városról, ők miként képzelik el a fejlődő Hatvant – fogalmazott Horváth Richárd polgármester. Hozzátette: segíteni szeretnék a helyi szervezeteknek a mindennapi életét, hiszen közös összefogással nagyobb eredményeket érhetnek el.
A polgármester előadásában bemutatta az idei évben várható fejlesztéseket, beszélt a sportcsarnokról és a jégcsarnokról, a Népkertbe tervezett beruházásokról, a felsőoktatásban rejlő lehetőségekről, valamint a turisztikai értékekről. Ahogy Horvát Richárd mondta: azért dolgozunk, hogy Hatvan egy élhető, szerethető város legyen, amire büszkék a hatvaniak.
Kovácsné Somogyi Mónika, a Heves Megyei Civil Információs Iroda szakmai vezetője bemutatta, hogy a civilek milyen pályázati lehetőségekkel találkozhatnak megyei és országos szinten.
A programon részt vevő szervezetek egyaránt értékesnek és hasznosnak tartották a fórumot. Márkus Norbert, az Újszerű Technikai Sportok Egyesületének elnöke szerint nagyon jó, hogy ilyen sokan eljöttek ide, hiszen ezáltal a különböző egyesületek még jobban megismerhetik egymást és kölcsönösen segíthetnek a másiknak. Mindemellett pedig hasznos pályázati információkkal is gazdagodtak.
Kőszegi Ferenc, a Gáspár András Bajtársi Egyesület elnöke rendkívül hasznosnak értékelte a találkozót, szerinte kifejezetten fontos, hogy a civilek és a város jó kapcsolatot ápoljon egymással. Elmondta: egyesületükkel arra törekednek, hogy minél többet tegyenek meg Hatvanért. Kitért arra, hogy bár tagjaik közül a legtöbben nem tősgyökeres hatvaniak, mégis nagyon szeretik a várost és alázattal dolgoznak érte.