A hatvani kézilabdacsapat a listavezető Tatabányához látogatott a múlt héten. Rácz Csaba, a hatvaniak csapatkapitánya elmondta, hogy hiányzó játékosaik ellenére jól kezdték a mérkőzést, határozottan védekeztek, a gólokat tekintve is erősnek bizonyultak, az első félidő vége előtt azonban 5 pontos hátrányba kerültek, amit a második félidőben igyekeztek behozni. Ez azonban nem volt elég a győzelemhez, így 31-27-es eredménnyel a hazai csapat nyerte a mérkőzést.
– Nagyon jól kezdtünk, a Tatabányával felváltva dobtuk a gólokat, az első félidő utolsó 5 percében azonban ponthátrányba kerültünk, és ezt a második félidőben végig tudta tartani a Tatabánya – összegezte Kedves László, a HKSZSE edzője.
A HKSZSE következő bajnoki fordulóját novembert 13-án 14 órakor vívja a Salgótarjáni Strandépítők ellen a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornatermében.