Hatvani polgárként azt kell mondanom, hogy igenis elviselhetetlen a szag, mely Hatvan határain kívülről, a lőrinci hulladékkezelő és -hasznosító telep felől száll, árad városunk felé. Ráadásul, ahogy melegszik az idő, úgy növekszik majd a probléma! Minden fórumon próbáltunk már megoldást találni a problémára, de komoly nehézséget okoz, hogy a hulladékkezelő telep, mely a szagokért felelős, közigazgatási határainkon kívül fekszik, azaz a Hatvani Polgármesteri Hivatalnak szinte semmi lehetősége nincs a helyzet rendezésére – mondta el a polgármester.

A Hatósági Iroda a probléma megjelenésének pillanatától fogva szagnaplót vezet a közterület-felügyelet segítségével, valamint gyűjti a szagokkal kapcsolatos lakossági panaszokat. Érdemi hatáskör hiányában e panaszokat, valamint a problémával kapcsolatos dokumentumokat folyamatosan továbbítják a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala környezetvédelmi és Természetvédelmi osztályára. Komendáné Nagy ­Márta, a hatvani Hatósági Iroda vezetője szerint több bejárást és összevont ellenőrzést tartottak annak érdekében, hogy pontos képet kaphassanak a helyzetről. Az irodavezető beszámolt arról is, hogy már Petőfibányáról és Herédről is érkeztek bejelentések, panaszok a terjengő szaggal kapcsolatban.

Horváth Richárd szerint lassan mindenkit ingerültté tesz a kellemetlen szag Hatvanban. Nem értjük, hogy a szagért felelős, Lőrinci mellett működő cég miért nem hajlandó megoldani a helyzetet. Bár a hulladékkezelés kulcsfontosságú feladat mindenhol, de ezt a tevékenységet kifejezetten úgy kell végezni, hogy az ne zavarja az állampolgárokat se Hatvanban, se máshol Heves megyében. Nagyon várom, hogy a kormány hivatalosan is megkezdje működését, mert bízom benne, hogy miniszteri szinten megértésre és támogatásra találunk majd. Én mindenesetre nem adom fel és mindent megteszek majd annak érdekében, hogy megszűnjön ez az elviselhetetlen szag – tette hozzá a polgármester.