Az LKH Leoni Kft. önkéntesei birtokba vették a Tiszti lakótelep játszóterét ma reggel. Az ötletet egy ott lakó apuka adta, akinek terve megvalósítását a Leoni támogatta.
– Eddig oktatási intézményekkel voltunk kapcsolatban, a jövőben azonban tervezzük, hogy dolgozóink ötletei alapján más létesítmények felújítását is segítjük. Fontosnak tartjuk a városban vállalt társadalmi szerepvállalásunk, célunk, hogy az itt lakók kellemesen tudják eltölteni szabadidejüket is – fogalmazott Achim Weinstock, a LKH Leoni Kft. ügyvezető igazgatója.
A játszóteret pedig teljes egészében felújították, és egy homokozót is kialakítottak a kicsiknek. A játékok új színt kaptak, és a környezetüket pedig kaviccsal szórták le, amelyet le is fedtek, így nagyobb biztonságban tudhatják a szülők a gyermekeiket.