Csaknem 20 éve hagyomány, hogy tavasszal, a Futófesztivállal egybekötve egészségnapot tartanak a városban. Idén ez a rendezvény még inkább kibővül, hiszen május 20-án a Richter Egészségváros érkezik Hatvanba. A Kossuth tér iskola melletti része ad otthont a Futófesztiválnak, amire a szervezők most is körülbelül 1200 nevezőt várnak, míg a Városháza előtti területen „épül fel” az egészségváros. Több mint 40 sátorral érkezik a településre a gyógyszergyár.
– Megkerestük a Richtert, hogy szeretnék, ha Hatvanba hozná el ezt a programját. Sikerrel jártunk, így május 20-án Hatvanba érkeznek. Rengetegféle szűrővizsgálaton vehetnek részt akik ellátogatnak ide, emellett koncertekkel, gyermekrendezvényekkel is készülnek. Ugyanakkor a gyógyszergyár 2 millió forinttal támogatja az Albert Schweitzer Kórházat, ez az összeg pedig tovább növelhető, hiszen ahányan részt vesznek a szűréseken, annyiszor 300 forinttal tovább emelkedik ez az összeg – magyarázta Lestyán Balázs alpolgármester. A szűrések ingyenesek.
Stankovics Éva, az Albert Schweitzer Kórház főigazgatója elmondta: a gyermekektől az idősekig mindenkit várnak erre a programra. – Az intézmény szinte a teljes palettáját átfogja ez a rendezvény. Érdemes mindenkinek elmennie rá, mivel olyan szűréseken is részt vehetnek, amire máskor sokat kell várni – tájékoztatott. Az összegyűjtött összegből a kórház gasztroenterológiai és sebészeti eszközparkját fejlesztenék.
A Richter Egészségváros program 9 éve működik, évente 6 vidéki és egy budapesti helyszínen vannak, és mindig a helyi kórháznak nyújtanak segítséget. – Ez a Richter társadalmi szerepvállalásának része. Fontos, azon túl, hogy korszerű terápiákat kutatunk, fejlesztünk és forgalmazunk, kiemelt figyelmet fordítunk arra is, hogy tegyünk a lakosság egészségügyi állapotának javítása érdekében – jelentette ki Beke Zsuzsa , a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője. Hozzátette: az eltelt évek alatt összesen 150 ezer embert szűrtek meg, az összadomány pedig több mint 240 millió forint volt. A legmagasabb összeg, amit egy intézménynek gyűjtöttek 6 millió forint volt.
A rendezvény fővédnöke Rudolf Péter színművész. Úgy gondolja, mindenkinek érdemes elmenni ezekre a szűrésekre. – Az autókat is kötelező műszaki vizsgákra visszük, így nekünk is célszerű időközönként átvizsgáltatni magunkat. Külön jó, hogy mindezt majális hangulatú program keretében tehetik meg. Ezen a rendezvényen pedig összeadódik az egyéni érdek a közösségi érdekkel – fogalmazott.
A nap folyamán előadásokat tartanak, ahol szó lesz gombás fertőzésekről, csontritkulásról, memóriazavarokról. Lesz többek között prosztata-, csontritkulás-, asztmaszűrés, szív- és érrendszeri kockázatfelmérés, érszűkületvizsgálat is.
További részletekért kattintson IDE.