Érmeket osztottak a Hatvani Góliát DSE táborában résztvevő gyerekeknek, labdarúgásban mérték össze tehetségüket az ötnapos programon. A fiatalok a foci mellett sokat játszottak és fürödtek is a medencékben – mesélte élményeit Stuhár Olivér, hozzátéve, hogy nemcsak ismerősökkel találkozott a napköziben.
Monori Géza, a tábor szervezője elmondta: a Hatvani Góliát DSE 1999-ben alakult az 5. Számú Általános Iskolában, tehetséggondozó céllal. Az egyesülethez nemcsak hatvani intézmények csatlakoztak, hanem olyan környező települések iskolái is, mint Apc, Csány és Zagyvaszántó. Közölte: a táborban több mint 70 gyerek versengett, összesen 10 csapat játszott egymás ellen.
A zárónapon Lestyán Balázs alpolgármester segített az érmek és emléklapok kiosztásában, amit minden résztvevő megkapott eredményes játékáért.
Fotó: Albert Péter








