A múlt heti vereség után sikerre volt kiéhezve az Oktat 60 HKSZSE csapata. Az előre sokak által könnyűnek titulált mérkőzésen a hazaiak nem tudták azt a teljesítményt hozni, amit elvártak tőlük. Az első félidőben fej-fej mellett küzdött a két csapat, hiszen rendre 1-1 gólos különbség volt a két együttes között. A hatvaniak védekezésbeli problémái már az első játékrész során kiütköztek, mivel az ellenfél támadásai rendre góllal végződtek. Rengeteg ziccert alakított ki az Oktat60, ám ezek közül csak néhányat sikerült értékesíteni. A félidei eredmény 16:16 volt. A második játékrészben pedig csak kergették az eredményt a hatvaniak. Támadásaik során a beállósok és a szélsők nem tudták érvényesíteni akaratukat, így jó néhány helyzetük maradt kihasználatlanul. Felszabadultan játszottak a solymáriak, végülők vitték el a 2 pontot.

– Nagyon nehéz összecsapás volt, igazság szerint egy kicsit könnyebbre számítottunk, de sajnos saját magunkat múltuk alul. Nem bírtuk azt a teljesítményt pályára tenni, amit tudunk, és amelyet valójában kellett volna. Ellenfelünk nagyon jól játszott, megérezték a gyengeségeinket, és azokat ki is használták könyörtelenül. Támadásban sem tudtunk érvényesülni, így összességében egy nagyon rossz mérkőzést játszottunk – foglalta össze Major Attila kapitány.

– Igazság szerint nem volt védekezésünk, ami által kapusteljesítményünk sem. Megállító faultunk talán 3-4 volt, ami révén ők szabadon játszhattak. Mint, amit a TFSE ellen hibát elkövettünk például, hogy egy balkezes jobb átlövő befelé kanyarodásból szanaszét lőtt bennünket, ugyan az megtörtént most is. Ennek az oka csupán az, hogy azok a játékosok, akik bent a falban vannak, ők nem kommunikálnak, nem lépnek ki. Támadásban Blazsek Milánt és Kedves Hugót tudnám kiemelni, a többiek nagyon maguk alatt játszottak. Ezek mellé társul, hogy rengeteg ziccert hagytunk ki, ebben a beállósok és a szélsők kimondottan „előnyben voltak”. Úgy gondolom, hogy a játékosaink nem vették komolyan az ellenfelet, ez nagy hiba volt. Nincs más hátra, mint újra formába hozni a srácokat, és úgy átalakítani a csapatot, illetve a taktikát, hogy az együttesünk újból olyan egységes legyen, mint amilyen volt – részletezte Kedves László, az egyesület vezetőedzője.

Ezzel az Oktat60 a bajnoki tabella hatodik helyére csúszott le. Legközelebb a Rév TSC ellen állnak pályára.