Az Újhatvani Szent István Plébániatemplomban celebrálta első miséjét Simon Gáspár Balázs. A fiatal lelkipásztor pappá szentelését 2016. június 18-án tartották Vácott. Az „újmisés” Balázs atya Újhatvanban mutatkozott be a híveknek, a továbbiakban azonban Turán látja el egyházzal kapcsolatos teendőit.
Bokros Levente atya elmondta, hogy ez az időszak mindannyiuk életében fontos szerepet játszik, hiszen a legtöbbjüket ezen a napon avatták pappá.
– A papot különös lénynek tartják, aki furcsa helyen dolgozik, másként öltözik és viselkedik, mint az átlagember. Ezenkívül pedig nem mindennapi hobbijai vannak, mint például az imádság és a böjt – fogalmazott Csonka Csaba atya szónoklatában.
A lelkipásztor arra is rávilágított, hogy Balázs atya családja innentől a hívek közössége lesz, amely feladatokkal jár. A felnövő generáció számára utat kell mutatnia, amelyben olyan értékeket tanít számukra, mint az egy hit, egy erkölcs és egy Isten.