Az akrobatikus rock and rollnak közel 10 éves hagyománya van a városban. Ez a táncforma nagyon összetett, hiszen balett- és más táncos elemeket tartalmaz, ezen kívül a spárga és az emelések trükkjét is meg kell tanulnia a fiataloknak, ehhez pedig kellő kitartásra és fegyelemre van szükség. A munka azonban meghozza gyümölcsét, hiszen számos díjat bezsebeltek az elmúlt időszakban.
– A tavaszi szezonban a területi pontszerző versenyekről a Nexus és Bellisima formációnkkal is elhoztuk az első és második helyet, amivel sikerült az országos versenyen is megmérettetni magunkat – mondta el Vasas Kinga sportedző.
A csapat az őszi versenyszezonra is feszített tempóban igyekszik elsajátítani az új koreográfiát. Az edzőtáboron már túl vannak, ami segített nekik visszarázódni a dolgos hétköznapokba, amire szükség is van, hiszen a 1,5-2 órás edzésekhez akarat és fizikai erő is szükséges.
Az ütemes zene és a dinamikus mozgás pedig magával ragadja a táncosokat. Balog Boglárka, Kerekes Karina és Veres Anna már több mint 5 éve koptatják a színpadot és bár mindenkit valamelyik családtagja vett rá a táncra, mára az életük részévé vált. A lányok szerint az akrobatikus rock and rollt érdemes minél előbb elkezdeni, hogy megismerjék a zene és tánc világát.
Aki pedig kedvet kapna csatlakozni, bátran megteheti. Már 5 éves kortól várják a táncolni vágyó fiúkat és lányokat egyaránt. Az edzéseket keddenként a Lesznai Anna Iskola tornatermében, csütörtökönként pedig a Daliban 16.30-tól tartják.