Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolában évek óta tartanak előkészítő foglalkozásokat óvodásoknak, hogy felkészítsék őket az iskolára. Ezeken az alkalmakon lehetőséget biztosítanak a gyermekeknek és a szülőknek, hogy bepillantsanak az intézmény mindennapi életébe. Megismerhetik a tanárokat, tanítókat és az iskola szinte összes dolgozóját, akik kapcsolatba kerülnek a gyermekekkel.
– Iskolánk szellemisége megkívánja, hogy az elsajátítandó feladatokon felül a gyermekek személyiségét is megismerjük. Ez az öt alkalom megkönnyíti a kisdiákok beilleszkedését, ismerősként jönnek, szeretettel köszöntik a már megismert tanító néniket. Bizalom, kötődés, szövetség alakul ki – fogalmazott Ráczné Sisa Ágnes, az intézmény igazgatója.