Ettől a nyártól már a lányok nemcsak vegyes csapatokban, hanem egymás ellen is megmérkőzhetnek a pályán. Hatvanban egy alközpont alakult a Bozsik-program keretében, amelyben kizárólag a gyengébbik nem képviselteti magát. Fodor Pál, a Heves megyei Bozsik-program koordinátora elmondta, hogy Hatvan női régióközpontként is szerepel a magyar labdarúgásban, amely lehetőséget biztosít a fiatal lányoknak, hogy egymás ellen focizzanak.
– Csoda az a munka, ami megteremtette azt, hogy ennyi lány legyen egyszerre az FC Hatvan pályáin. A 6-14 éves korosztálynál a sport, a futball megkedveltetése a lényeg, és az, hogy minden lány azt a sportágat űzze, amit szeretne – hangsúlyozta Dénes András, az MLSZ női szakágvezetője.
Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke kitért arra, hogy az egyesület az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy minél jobban kiszélesítse az utánpótlásbázisát. Az ovi program sikerének köszönhetően, már az általános iskolai testnevelésórákba is sikerült beiktatni a focit, és szakképzett edzők segítenek a gyerekeknek elsajátítani a labdajátékokat.
Ezen kívül bázisiskolákat képeztek, így az 5. Számú Általános Iskola a Góliátnak, a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola a Lokinak, a Kossuth Lajos Általános Iskola és az ÚRKÁI pedig az FC Hatvannak adja majd a tehetséges sportolókat. A Szent István Általános Iskola külön egyesületként indul.