Szombat reggel számítógépekkel telt meg a Kodály tornaterme: a sorba állított padokra egymás után pakolták ki a gépeket, több száz méternyi kábellel pedig hálózatba kötötték azokat. A LAN-party-n, a Counter Strike: Global Offensive nevű lövöldözős játékkal játszottak. Ennek lényege, hogy a négyfős csapatokat négy csoportra osztották be, ahol egymás ellen kellett megmérkőzniük. Egyenes kiesés zajlott, előbb a nyolcaddöntőbe, majd a negyeddöntőbe juthattak, hogy aztán a legprofibbak a döntőben mutathassák meg CS:GO tudásukat. Kalla Sándor szervező szerint három nagyon fontos dolog kell ahhoz, hogy valaki jól szerepeljen itt: jó reflexek, megfelelő billentyűzet és egy tökéletes érzékenységű egér.
Sok fiatalt vonzott a program, s bár túlnyomórészt fiúk voltak, azért a lányok is képviseltették magukat. – Mindenkinek van valami személyes hobbija, én ezt választottam. Két éve szenvedélyesem játszom, ez az életem – fogalmazott Héjja Kasszandra, aki Csongrádból érkezett a versenyre.
A PC Bázis már korábban is tartott LAN-partyt gyöngyösi üzletükben, de ahogy Balog Sándor mondta: azt a helyet már kinőtték, mivel erre az e-sportra egyre nagyobb a kereslet. A legjobb játékosok pénzjutalmat kaptak: az első csapat 100 ezer forintot, míg a második csapat 50 ezer forintot vihetett haza.