Hagyománnyá vált, hogy nyaranta a kutyabarátok összegyűlnek a Népkertben, ahol kedvenceiket versenyeztetik. Idén is több tucat gazdi gondolta úgy: az ő kutyájának nincs párja a környéken.

Landi Éva nemzetközi küllembíró, a zsűri elnöke hangsúlyozta: egy ilyen verseny alkalmával nem csak az ebek küllemét figyelik.

– Sokkal összetettebb szempontok alapján ítélem oda a díjakat. Egy kutyaszépségverseny esetében, fontos a csillogó szőrzet, a fogazat, hogy milyen a testfelépítés, persze ez fajtánként változó. Emellett pedig az is fontos, hogy egy kutya hogyan tud szocializálódni egy idegen környezetben, mennyire jól nevelt.

Hozzátette: versenyeztetni bármilyen fajtájú kutyát lehet, csak kellő türelemre és szeretetre van szükség a gazdája részéről.

Ez az esemény lehetőséget biztosít a fajtatiszta törzskönyv nélküli és a keverék ebeknek is, hogy megmutassák magukat a közönségnek.

A mezőny pedig nagyon széles skálán mozgott. Bébi, fiatal, érett és veterán kategórában is megmérettethették kedvenceiket a versenyzők. Juhászné Hidvégi Beáta, a kutyakiállítás szervezője ezzel az eseménnyel is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a menhelyeken számtalan keverék kutyus várja szerető gazdáját, akik ugyanolyan örömet tudnak szerezni, mint a fajtatiszta és törzskönyves kutyák.

Sándor Fanni Angéla az öt és fél éves Shelbyvel érkezett. A lány azt mondja, hogy már napokkal a verseny előtt megkezdték a felkészülést, amihez rengeteg biztatásra is szüksége volt Shelbynek.

 

Azt pedig, hogy a törzskönyv nélküli és keverék kutyusokat mennyire lehet szeretni, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a gazdik kitörő lelkesedéssel és büszkeséggel mutatták meg négylábú kedvenceiket a zsűrinek és az érdeklődőknek.