Nemrégiben új kisegítő pap érkezett Hatvanba, Finta Lajos atya szeptember óta szolgál a városban. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, Budapesten nevelkedett plébános 25 éves korában döntötte el, hogy a papi hivatást választja, addig civil területen dolgozott gépipari munkakörökben. A plébános a szakmák által szerzett gyakorlati tudásokat élete során többször is hasznosította, mivel a csaknem 20 éves missziós szolgálata alatt gyakran került olyan élethelyzetbe, ahol bizony jól jött, hogy ért a kétkezi munkákhoz is. – Isten engem már akkor arra készített fel, hogy később megálljam a helyem a misszióban. Sosem készültem tudatosan a papi hivatásra, fiatal felnőttként azonban tisztán éreztem, hogy engem Isten szolgálatra hív és nekem ez az út, amin járnom kell – fogalmazott Finta Lajos, akit 1982-ben szenteltek fel Vácott. Első állomáshelyei Dabas-Sári és Kerekegyháza volt. Egyszer megismerkedett egy német származású missziós püspökkel, aki Argentínában szolgált. Hívta a magyar papot a misszióba, de a kiutazásra még éveket kellett várnia az atyának. – 51 éves voltam, amikor elindultam Dél-Amerikába, először Argentínában szolgáltam 5 évet. A spanyol nyelvet ott tanultam és ott szembesültem azzal a hatalmas szegénységgel, amit mi Európában talán el sem tudunk képzelni. Mindezt leszámítva mégis boldog, csodálatos időszakot töltöttem ott. Öt év után aztán Peruba kerültem át, ahol szintén elképesztő körülmények vártak – részletezte az atya.

A plébános rövid időn belül Oventiniben találta magát, az amazóniai őserdő szélén. A falu 160 kilométerre van az utolsó olyan várostól, ameddig még elvezet valamiféle aszfaltos út, és ahol még van áram. Folyók szelik át a vidéket, amelyek egyesülve, később az Amazonasba ömlenek. E folyók mentén indián törzsek élnek, az ashén inkák. Lajos atya a központi faluban lakott, hozzá tartozott még 32 falu és 42 erdei indián közösség a nagy, őserdőkkel borított területen. Itt nincs áram, nincs telefon. A hat hónapig tartó esős évszakban az egyetlen közlekedési lehetőség egy kisrepülő, ami már negyvenéves, többször is lezuhant. – Az ottaniak az emberi méltóság szintje alatt élnek, elképesztő nyomorban és ínségben. Ennek egyik oka, hogy a nyugati fakitermelők megváltoztatták a természetes életközegüket, az esőerdők kiirtásával eltűntek a vadállatok és azok a növények, amik évezredekig a túlélést biztosították számukra. Az ott élő emberek gyakran éheznek, szó szerint az életben maradásért küzdenek nap, mint nap – fejtette ki Lajos atya.

Az őslakosok nem ismerik a házat, így a bútort sem. A földön fekszenek, egyetlen ruhájuk van, amiket évekig hordanak. A gyerekek ebben a kezdetleges környezetben sokszor lázasak, betegek, paraziták élősködnek bennük. Alvás közben az arcukon nem ritkán sebeket ejtenek a férgek. Gyógyszert hírből sem ismernek. Az a gyermek, aki ott lebetegszik, hagyják éhen halni, mert az ő ételadagját az egészségeseknek kell odaadni. Az atya legfőbb célja az volt, hogy az őslakosoknak megtanítsa az önfenntartó életmódot, bentlakásos iskolát épített nekik a puszta két kezével, később pedig egy pékséget is létrehozott a faluban, ahol a kenyérkészítés alapjait is elsajátíthatták a helyiek. – Minden borzalom és nehézség ellenére azt tapasztaltam, hogy azok az emberek sokkal boldogabbak és elégedettebbek, mint a fejlett, nyugati civilizációban élők. Az őslakosok képesek egyszerűen örülni az életüknek, pusztán a létezésüknek. Amióta hazajöttem, számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy mennyi elégedetlen és panaszos emberrel találkozom – jelentette ki Finta Lajos.

Az atya egyelőre egy évre kapott megbízást Hatvanba, ez idő alatt azonban szeretné minél több embernek átadni azt az üzenetet, hogy mindenki legyen hálás mindazért, amije van és értékelje a körülötte lévő Isteni gondviseléssel teli világot.

HATVANIKUM 19 – Finta Lajos, a perui misszionárius Hatvanban – YouTube