A DISZI előtti parkolóban gyülekeztek a kerékpárosok szombat délután. Mindenhol és mindenkin a zöld szín volt az uralkodó: valakinek a pólója, pulóvere, másnak a kerékpárja volt ilyen, de többen lufikat és krepp papírokat is kötöttek a bringákra. És minden résztvevő viselte a zöld szalagot. Ugyanis ez a szín a limfóma elleni küzdelem színe, a résztvevők pedig erre hívták fel a figyelmet. – Ez egy rejtőzködő betegség, mivel nincs rá szűrés, a tünetei pedig teljesen hétköznapiak, amik nagyon sok más betegségre is utalhatnak. Előjele lehet az éjszakai izzadás és az elhúzódó fáradtság. Éppen ezért ha ilyet tapasztalunk, érdemes időben kivizsgáltatni magunkat. Ugyanakkor, mivel rejtőzködik, fontos, hogy mi nyilvánossággal küzdjünk ellene, ezért tartunk ilyen felvonulást – osztotta meg a program célját Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

A felvonulók közösen indultak el a parkolóból, végigtekertek a városon, az autók mellett, a forgalomban a kerékpársávot használva. A Grassalkovich és a Horváth Mihály út után a Hegyaljára fordultak, végig jókedvűen, integetve haladtak, lobogtatták a lufikat, majd a Balassi Bálint úton érkeztek vissza a főútra, és így kanyarodtak be a kiindulási ponthoz. A résztvevők között voltak egészen fiatalok, középkorúak és idősek is. A limfóma legáltalánosabb tünete diagnóziskor a több mint 1 cm átmérőjű fájdalmatlan, duzzadt nyirokcsomó. A csomókat leggyakrabban a nyak, a hónalj és a lágyék területén veszik észre. Ezek a duzzanatok nem okoznak fájdalmat, vagy más tüneteket, de sok esetben gyorsan nőnek. Ebben az esetben is – mint számos daganatos megbetegedést illetően – nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel, illetve legalább évente egyszer általános vérkép készítése.

Fotó: Albert Péter