A Magyar Fürdőszövetség második alkalommal szervezte meg az Országos Vízipisztolycsatát, amely egyben rekordkísérlet is volt. Az esemény célja, hogy egyidőben, minél többen játszanak együtt, Magyarország strandjain. A Hatvani Szolgáltató Kft. munkatársai, egy nagy sátor alatt fogadták a résztvevőket, a strand területén. Összesen 1000 darab vízipisztolyt állt a jelentkezők rendelkezésére. A játékfegyvereket ingyenes kuponokért cserébe lehetett átvenni, amelyeket bárki megkaphatott, aki jelezte a részvételi szándékát. Volt, aki a gyermekével érkezett az eseményre. Karnai Ádám elárulta, hogyan harcolnak majd. – A fiam a nagyobb kaliberű fegyverével csatázik, én meg egyszerre kettővel, mint a revolverhősök – mondta. Benkő Gergő azt mondta, hogy nagyon izgalmasnak tartja a csatát, de nincs még taktikája, úgyhogy a szerencsére bízza magát. Újházi Levente szerint így lehet megnyerni egy vízipisztolycsatát: – Végig a vízben kell lenni, mert ott végtelen lőszer áll rendelkezésre. Ha pedig eltalálnak, akkor csak le kell bukni – fogalmazott.
Miután mindenki megkapta vízipisztolyokat, egy rövid bemelegítés következett. Majd pontban kettőkor elstartolt a csata, amelyet élőben közvetítettek a Hatvani Szolgáltató Kft. munkatársai a fürdőszövetség részére. Szegedi Zoltán, a strand-uszoda ágazatvezetője így értékelte az eseményt. – Rendkívül sikeresnek éljük meg ezt a rendezvényt. A csapat nagyon jól összedolgozott. Összesen 230 darab kupon fogyott el, és körülbelül voltunk is annyian. Az internetes kapcsolat is rendben volt. Dokumentálnunk kellett nekünk is az eseményeket, ez is rendben lezajlott – részletezte.
Szegedi Zoltán köszönetét fejezte ki a vendégeknek a részvételért. Ahogy fogalmazott a lelkes jelentkezők nélkül nem lett volna ilyen sikeres a rendezvény.
Jelenleg a Magyar Fürdőszövetség elemzi az adatokat. Az eredményeket későbbre ígérik.