Tombol a nyár, a napi átlaghőmérséklet már meghaladja a 25 Celsius-fokot, így elrendelték a hőségriadót. Hatvanban az önkormányzat több fronton dolgozik azon, hogy enyhítse a hőséget. Locsolják az utakat, de a parókia melletti párakapu is üzemel már, itt is lehet pár pillanatnyi felfrissülést szerezni. Bures Károly is örömmel élt ezzel a lehetőséggel. – Mint minden idősebb ember, én is nehezen viselem a nagy meleget. Ilyenkor a kertben sem lehet dolgozni, megvárom a késő délutánt és addig a hűvös házban maradok – mondta el az idős úr, aki a párakapu alatt frissült míg zöldre nem váltott a lámpa.

Emellett pedig vizet is osztanak a művelődési ház előtt, mivel kiemelten fontos, hogy sok folyadékot fogyasszunk ezekben a napokban. – Sok folyadékot fogyasztok ezekben a napokban, és ha lehet az elintéznivalókat nem a napközbeni nagy melegben intézem – fogalmazott Magyar Béláné.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a cukros üdítők helyett a vizet részesítsük előnyben, illetve ne igyunk alkoholt. Emellett pedig az is fontos, hogy amennyiben lehetőségünk van rá, 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk a tűző napon, öltözködéskor pedig a lenge, világos ruházatot részesítsük előnyben. A lakásban töltött időt is komfortosabbá tehetjük, ha zárt ablaknál, lehúzott redőnnyel, sötétítővel, esetleg klímával vagy ventilátorral hűtjük a szobákat. A strandon is reagálnak a melegre, így a nyitva tartásuk is módosul, egy órával tovább, este 8 óráig várják a fürdőzőket.