Ismét huszár ruhába öltözött lovasok, erős és edzett lovak, valamint nagyon sok néző lepte el Budapesten a Hősök terét, ugyanis szombaton megkezdődött a 11. Nemzeti Vágta döntője. Az első nap az előfutamok legjobbjai versengtek egymással, hogy vasárnap aztán egyetlen lovas győzedelmeskedjen a kemény döntő futamok után.

Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya a verseny megnyitóján azt mondta: ez a program a lovaglás, a ló szeretet és a lovas kultúra hagyományait kívánja megosztani a közönséggel. A cél, hogy  aki ellátogat erre a rendezvényre, átérezhesse azt a virtust és életérzést, amely a magyar kultúra legmélyebb gyökereihez vezet vissza. – A Nemzeti Vágta méltó módon őrzi a huszárok korának értékeit, melyet a 21. században is érdemes megőrizni: ezek a haza szeretet, bátorság, becsület erényei – mondta el beszédében a főkapitány. Kiemelte: a Nemzeti Vágta versenyzői a szabadság szeretetének a lovasai, akik jelképesen ugyan, de megtestesítik a Honfoglaló őseink ránk hagyott értékeit, melyre minden magyar ember büszke lehet a jelenben is. – Viva Huszárok, Viva Nemzeti Vágta – szólt a végső buzdító szó a versenyek előtt.

A megnyitó után a felvezető körök következtek, ahol a döntőben versenyző települések lovasai mutatkoztak be. A hétvégén 72 település legjobb lovasai mérik össze tudásukat, Hatvant Vaka István képviselte, aki már 10. alkalommal vett részt a Nemzeti Vágtán. Ezután került sor az ünnepélyes fogadalomtételre a Hősök tere közepén: a versenyzők a tiszta és nemes versenyre esküdtek, miközben tudatosították magukban: ezen a versenyen az egész nemzet előtt képviselik saját településüket.

Az ünnepélyes megnyitó után pedig megkezdődtek az előfutamok: Vaka István, Hatvan képviseletében a harmadik előfutamban versenyzett. A mezőny ebben a futamba így nézett ki: 1. helyről a Cegléd lovasa, a másodikról Maksa település lovasa, 3. helyről Kartal lovasa, 4. helyről Somorja lovasa, 5. helyről Hatvan lovasa, míg a 6. helyről Hernádkak lovasa állt fel a rajthoz.

A felvezető körben Vaka István lova Déva Szamba nehezen járta végig a lassú vágtát, a ló ekkor már ingerült és rakoncátlan volt. A futamkor azonban a ló és gazdája mindent beleadott a versenybe, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy a hatvani versenyző továbbjusson a holnapi döntőbe. A futam három legjobbja Kartal, Maksa és Somorja versenyzői lettek.

Vaka István így értékelte a versenyt: Déva Szamba nagyon izgatott volt már a felvezető körben is, nehezen viseli a stresszt, ezért nem tudta a legjobb formáját nyújtani, sajnos a 6. helyen végeztünk. – Most két hét pihenés következik a lónak, aztán némi vágtamunka jön, hogy levezessük a testi terheléseket nála. Déva Szamba nehezen viseli a verseny hangulatát, ezen a jövőben még dolgozni fogunk. Mégis nagyon boldog vagyok, hogy idáig eljutottunk és nagyon hálás vagyok a fantasztikus szurkolóknak, akik elkísértek minket – részletezte Vaka István, versenyző.

A Nemzeti Vágtán azonban nemcsak a lovas képviselte Hatvant, hanem az Andrássy úti kirakódó vásárban jelen volt a Hatvani Tourinform Iroda is. – Az őszi programfüzeteink nagyon kelendőek a vásárban, leginkább a közelgő rendezvényeinkre illetve a Hatvanban megtalálható állandó turisztikai látványosságra hívjuk fel itt az emberek figyelmét – közölte Márkus Mariann, a Hatvany Lajos Múzeum vezetője.

A Nemzeti Vágta az ország egyik legsikeresebb rendezvénye éve óta, ahol Felvidék, Délvidék és Muraköz legjobb lovasai is megjelennek.

Fotó: Bagyinszki Gyula