Tavasszal, a közlekedés szempontjából balesetveszélyes forgalmi helyeken fokozott ellenőrzéseket végeznek a rendőrök. A március beköszöntével és ahogy egyre jobb lesz az idő, még többen közlekednek gyalogosan, vagy éppen kerékpárral, ezért még jobban oda kell figyelni egymásra. Pénteken pedig a nemzetközi nőnap alkalmából a hatvani rendőrök nemcsak ellenőrizték az autósokat, hanem a szabályosan közlekedő hölgyeket egy szál virággal is köszöntötték. Így volt ez a Kossuth téren is, ahol sorra állították meg a járműveket, és mosolyogva adták át a virágot. Az akció – bár hagyományos, mivel minden évben megrendezik – mindig meglepő a sofőrök számára. Újdonságként éri őket, hogy nem nekik kell adni a kötelező iratokat, hanem ők kapnak virágot. Sokan örültek a kezdeményezésnek, szívesen fotózkodtak a rendőrökkel és a virágokkal. Jávor Tamás, a Hatvani Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának vezetője kiemelte:a nők köszöntése mellett, a balesetmentes közlekedésre is fel szeretnék hívni a figyelmet ezzel a megmozdulással. Nem csak az autósokat, a keérkpárosokat is köszöntötték a rend őrei.

Fotó: Albert Péter