Elsőre nem tűnhet túl izgalmasnak egy Édes Alkony nevű szanatórium két szobája, a benne lakó rehabilitáláson lévő „vendégekkel”. Ám, ha az ország két legismertebb színésze a beteg, egy ledér hölgy, egy váratlanul betoppant feleség és egy sorozatgyilkos is szerepel a történetben, akkor az már érdekesebbnek hat. Harsányi Gábor zenés vígjátéka erről szól, ezt adta elő a Pódium Színház vasárnap este a Nagy Endre Rendezvényteremben. A darab írója, egyben főszereplője is, s mint mondta, csodálatos érzés visszahallani az általa elképzelt és megalkotott mondatokat a tehetséges színészek szájából. Látni, ahogy életre kelnek a figurák, amiket ő alkotott. Mindemellett külön öröm, hogy a forgatókönyve nincs kőbe vésve, így az első próbákon könnyen lehet javítani, szerkeszteni. Harsányi Gábor hangsúlyozta, hiába, hogy színészként ismerik, ő alapvetően íróként indult: 17 évesen pályázatot is nyert egy novellája, amit a rádióban is leadtak. Ott ismerkedett meg Bodrogi Gyulával és innen jött a színművészet szerelme. Az írást azonban nem adta fel, összesen 14 színdarabja van.

A Hatvanban most bemutatott darab egyik főszereplője egy idős és ismert színész. Ezzel kapcsolatban kifejtette, némi önéletrajzi ihletés itt van benne, hiszen azt szeretné hangsúlyozni, hogy azért mert valaki már elmúlt 70 éves, még nem szabad lenyugodni, nem szabad feladni. Ennek a kornak is megvannak a szépségei és izgalmai – összegezte Harsányi Gábor.

Fotó: Bajzáth Gergő