Veterán autók gyülekeztek a sportcsarnok parkolójában, ugyanis Hatvanból indult a Mátra Trophy elnevezésű veterán túra. Sokan gyűltek össze a helyszínen, a versenyzők a megmérettetés előtt még igyekeztek alaposan átvizsgálni autóikat és felragasztották a rajtszámokat is. Látványos autók sorakoztak fel, volt például Cadillac és Porsche is. Boháti László és fia Ádám egy 33 éves 6 hengeres BMW-vel érkeztek a helyszínre. Már több veterán túrán is részt vettek, úgy vélik, hogy ez a program egy jó kikapcsolódási lehetőség. – Jó érzés itt megjelenni, ez a rendezvény jobban összekovácsolja a családot. Mindig jó élményeket szerzünk a hasonló megmérettetéseken – mondta.
Karner Miklós, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy az autók különösebb versenyfelkészítést nem igényelnek, fontos azonban, hogy a mindennapi használathoz is szükséges állapotban legyenek. – Tulajdonképpen a versenyzőknek kell egy kicsit rákészülni arra, hogy milyen feladatok vannak, ugyanis itt századmásodperc pontossággal kell teljesíteni a próbákat. A 140 kilométeres túrára csaknem 50-en jelentkeztek, a veterán autók mellett youngtimer korú járművekkel is neveztek – részletezte.
Az eseményen Horváth Richárd polgármester arról beszélt, hogy a városban is évek óta működik, egy nagyon erős veterános közösség, ezért örül annak, hogy a mostani versenynek Hatvan is részese lett. – Mi Hatvaniak nagyon büszkék vagyunk a városunkra, ezért arra kérem önöket, hogy ne csak ezen alkalommal nézzenek szét itt, hanem legközelebb is jöjjenek el hozzánk és tapasztalják meg azt, hogy milyen szép virágos ez a város és érezzék azt a vendégszeretetet, amellyel a Hatvaniak fogadják önöket legközelebb is – emelte ki. A megnyitó után a járművezetők beültek autójukba, majd sorba rendeződve várták, hogy elstartolhassanak. A rajt után a versenyzők Pásztó irányába indultak, különböző alsóbbrendű utakon, majd onnan Galyatetőre autóztak, egy pihenő után pedig Salgótarjánba vezettek.
Fotó: Albert Péter























