Szombaton ismét veszélyeshulladék-gyűjtés volt a Népkertben. Rengetegen szabadultak meg régi televíziójuktól és gumiabroncsaiktól. A nap folyamán folyamatosan érkeztek az autók és sorra kerültek a tárolókba azok az elektronikai és egyéb eszközök, melyeket már nem lehet használni.

Kondek Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat minden évben két alkalommal tart ilyen gyűjtést. – Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, ebből is az látszik, hogy a lakosság odafigyel a környezetvédelem alapvető szabályaira. Ilyenkor kulturált, rendezett feltételek között tehetik meg a Hatvaniak, hogy megváljanak a veszélyes hulladéknak számító lomoktól – részletezte Kondek Zsolt, önkormányzati képviselő.

A használt, régi számítógépek, elektronikai eszközök, autógumik, festékes és olajos ládák pedig csak gyűltek és gyűltek az erre kihelyezett konténerekben. A helyszínen mindenki segítséget kapott abban, hogy mit merre tehetnek le, a hulladék lerakás pedig senkinél sem tartott sokáig, jól haladt a sor a várakozó autóknak.

A veszélyeshulladék-gyűjtés rendezett feltételei azt biztosítják a városban, hogy közösen óvjuk környezetünket és a ne szennyezzük a természetet káros anyagokkal.

Fotó: Albert Péter