Hatvanban aktívan működik a rákellenes liga helyi szervezete, számtalan programot szerveznek, ahol mindig a megelőzést hangsúlyozzák. Legutóbb kifejezetten a férfiakat célozták meg: a prosztata daganatot helyezték középpontba. A szakmai és tájékoztató programon Horváth Richárd arról beszélt: ő nemrégiben váltott egészséges életmódra: rendszeresen sportol és alaposan odafigyel a helyes táplálkozásra is. Szerinte egy bizonyos életkor felett érdemes átértékelni az életünket és mindent megtenni az egészségünkért.

Gaál Imre, a Magyar Rákellenes Liga elnökhelyettese úgy véli fontos, hogy a betegek erős közösséget alkossanak, mivel így segíteni tudják egymást a hétköznapokban.

A programon több előadást is tartottak, Beöthe Tamás urológus főorvos, onkológus például azt mondta: a ’70-es évektől tudjuk: a prosztata daganat az egyik leggyakoribb daganat. Rendkívül lassú lefolyású betegség, éppen ezért a megléte nem biztos, hogy azonnal veszélyezteti a beteg életét. Ugyanakkor mivel nagyon sok embert érint, ezért magas a halálozási arány. Jelei sajnos nincsenek, keresni kell a jelenlétét. – Az egyik legfontosabb rizikótényező az életkor: ha az 50 évet betöltötték, akkor célszerű aktívan keresni a daganat jelenlétét. Azt pedig már egy vérvétellel is meg lehet állapítani. Mindez pedig ingyenes, mivel az állam támogatja a vizsgálatot – részletezte Beöthe Tamás urológus főorvos, onkológus.

A megelőzés, mint mindig, itt is kulcsfontosságú, erről szól a 10000 lépés program is, aminek lényege, hogy korosztálytól függetlenül minden nap mozogjunk. Ha lehet ,szálljunk le egy megállóval előbb a buszról, használjuk a lépcsőt lift helyett és sétáljunk többet.

Fotó: Albert Péter